Kifütyültette a melegeket a vak jobbikos

2012.05.12. 21:52
Színpadtól színpadig vonult a Jobbik. Az MSZP székháza előtt többek között Morvai Krisztina magyarázott 2006-ról, útközben a Rákóczi-induló alatt egy platóról Novák Előd és vidéki párttagok beszéltek a jelenről, a Fidesz székháza előtt pedig Sneider Tamás alelnök és Vona Gábor pártelnök mondott beszédet a szebb jövőről és arról, hogy a parlamentben tárják fel Simicska állami megrendeléseit. Se nemzeti ünnep, se konkrét mostanában történt intézkedés nem indokolta a párt majdnem háromórás tüntetését, amit Vona a Magyar Élet Menetének nevezett el.

– Mit akartok, forradalmat? – kérdezte egy idős nő a villamoson a Jobbik szombati tüntetésére érkező szimpatizánsoktól, amikor azok az Oktogonon leszálltak.
– Hát a komcsikat fel kéne akasztani, kezicsókolom! – jött a válasz.

A demonstráción részeg rockereken, fogatlan nyugdíjasokon és kis családokon kívül a fiatalok és a gárdisták is részt vettek. A párt minden nagy alakja eljött, így a vidékről buszokkal felhozott szimpatizánsokkal felvonulva mutathatták be az egységet, ami Borsodban megtöredezett.

A radikális párt Alain Delonja, Pörzse Sándor a tüntetés műsorvezetőjeként három órakor jelentette be a Jókai utcában, hogy amiatt gyűltek most össze, amit már 2010-ben is tudtak, nevezetesen, hogy a kormány ígéreteivel ellentétben nem lesz sem elszámoltatás, sem jobb az élet. A sors iróniája, hogy ezúttal az MSZP székháza volt körülvéve kordonnal. A rendezvény egyik mindenesének a Moby Dick basszusgitárosa, Göbl Gábor tűnt.

Z. Kárpát Dániel ezután arról beszélt, hogy most tényleges munkát kevesebben végeznek, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, ráadásul kvóta alapján rugdosnak az utcára havonta akár ezer családot is. Van megoldás, nyugtatott végül meg mindenkit: "ír testvéreink" hat-, nyolcgyerekes katolikus családmodelljével mi is visszafoglalhatnánk a Kárpát-medencét. Magyarország katonáit (már nem a honvédséget, hanem a párt szimpatizánsait) arra kérte, hogy két hét alatt döntsék be a labanc bankokat úgy, hogy megszüntetik a náluk vezetett számlájukat. Ezenkívül önvédelmi praktikák tanulására buzdított, mert a külföldiek már a fiataljainkat akarják.

Őt Vass Péter, a 2006-os rendőri túlkapások egyik áldozata követte. A vak jobbikos olyan hosszan beszélt a fogyatékosokat képviselve, hogy miután már Nagy László egyik versét is elmondta, illetve a homoszexuálisokat és a transzszexuális devianciát is kifütyültette, Pörzse Sándor finoman az aurájába settenkedett, és kézrátétellel jelezte, hogy köszönik szépen, ennyi elég volt. Ezután Kalapács József balladája melengette a szíveket.

Morvai Krisztina arról beszélt, hogy ha valaki az utcán összefut egy MSZP-s vagy egy fideszes képviselővel, nyugodtan mondja a szemébe, hogy semmirekellő embernek tartja, amíg a pártja bocsánatot nem kér. "A rendszernek nincsen vívmánya" – idézte Morvai a házi őrizetben lévő Budaházy Györgyöt többször is. Szerintük az Európai Uniónak, ami annyi gyötrelmet és szenvedést okozott már a magyarságnak, nincsen vívmánya, és ebből az következik, hogy nem javítgatni kell rajta, hanem gyökerestül ki kell tépni. Az nem derült ki, hogy vívmány alatt pontosan mit értett.

Négy órakor a tömeg a félig lezárt Andrássy úton egy molinó mögött átvonult a Lendvay utcába, a Fidesz székházához. Amikor azt skandálta a tömeg, hogy "Nem leszünk gyarmat!", akkor az egész kísértetiesen hasonlított egy fordított Békemenetre. A menet élén Vona Gábor mellett ott volt dobbal és megafonnal Gaudi-Nagy Tamás, Morvai Krisztina, Szegedi Csanád, Balczó Zoltán és Sneider Tamás is.

Novák Előd és Pörzse Sándor egy platóról mondta el vidéki párttagokkal együtt, hogy a vízkészletünket meg kell védeni, és az alaptörvényben kell leszögezni, hogy a magyar föld nem eladó. "Aki a járdán áll, Orbánnal cimborál!" – kiáltotta Novák testhezálló szerepben, miközben egy Egészséges fejbőr számot követett a Rákóczi-induló, egy kicsit Monty Pythonba fordítva a hangulatot.

A Fidesz székháza előtt is színpaddal várták a demonstrálókat, de itt még kivetítő is volt. A Fidesz egy apró üzenettel próbálta bosszantani a jobbikosokat: az erkélyre kitettek egy feliratot, ami szerint "A Jobbik a bankok oldalára állt!". Itt sok tüntető elkezdte a zsidókat szídni, azt ordibálták, hogy Zsidesz, majd kórusban üvöltötték, hogy "szarházi". Pörzse Sándor újra elfoglalta a színpadot, és virágnyelven – mint az apuka az Amerikai pitében, aki először beszél a fiának a szexről – megkért mindenkit, hogy ne mondjon olyanokat, amikkel lejárathatják a pártot.

Ezután felkonferált "egy kőkemény srácot", azaz Sneider Tamás alelnököt, aki a többiekhez hasonlóan szintén hosszan beszélt. Az ő központi témája az volt, hogy a magyar állam kirekesztő, mert sok esetben a bőrszín alapján, csak a cigányoknak biztosít előnyöket.

Még egy másik Adjon az Isten is elhangzott Vona Gábor beszéde előtt a Hungarica előadásában, majd a pártelnök léphetett a mikrofonhoz. "Adjátok vissza a gyárainkat!" – aktualizálta Wass Albert mondatát Vona, majd elmondta, hogy ezt a tüntetést a Magyar Élet Menetének nevezte el. Számon kérte "Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor"-on az elmúlt tíz évet.

Dühös retorikája a mostani és az előző kormányok mellett leginkább az EU, az USA, az IMF és Izrael ellen irányult. Vona nem értette, hogy miért lett az új Széll Kálmán terv vége 2 helyett az, hogy 2.0. "Mi ez? Egy számítógépes játék, ahol majd lövöldözhetnek ránk?" – kérdezte. Vona szerint még Orbán Viktor is fél Simicskától, de ő nem, ezért a parlamentben fogja feltárni a Közgép állami megrendeléseit.

Ekkor már tényleg úgy tűnt, hogy véget ér a nyári napsütés, és egy bibliai pillanatban elkezd villámlani pont akkor, amikor Vona Gábor kimondja, hogy Izrael. Hát nem így lett.