Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Nyilasnak látszó írót temetnek Erdélyben

2012.05.17. 14:56 Módosítva: 2012.05.17. 15:57
Ki az a Nyirő József, akinek a magyar parlament által támogatott székelyföldi újratemetése ellen tiltakozik a román kormány? Vérmisztikus népi íróból lett hungarista propagandista. A hamvai május 24-én indulnak Budapestről a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony Zarándokvonattal, hogy pünkösd vasárnapján Székelyudvarhelyen újratemessék.
Nyírő József (1889-1953)
Nyírő József (1889-1953)

„Nyirő József nem volt nyilas, nem volt antiszemita és nem volt románellenes" – mondta Füzes Oszkár egykori népszabadságos újságíró, bukaresti magyar nagykövet román újságíróknak. Amikor egy riporter horthystának nevezte Nyirőt, Füzes azt mondta: „Horthy idejében élt. Ilyen alapon az apukámat is horthystának lehetne nevezni, mert ő is akkor élt".

Ha az ember kicsit elmélyed Nyírő élettörténetében, hamar megállapíthatja, hogy Füzes állításában volt igazság. 1944-től Nyírőt semmiképpen sem nevezhetjük horthystának, hiszen a leváltott kormányzó politikai ellenfele, Szálasi Ferenc feltétlen híve és a szó szoros értelmében vett követője lett. Ez viszont cáfolni látszik a diplomata első állítását.

Papból újságíró

A székelyföldi születésű Nyirő harmincéves koráig katolikus pap volt. Erdély 1919-es elcsatolása dupla traumát jelentett neki: a román hatalomátvétellel egyidőben szakított a papi hivatással és feleségül vette gyerekkori szerelmét, Bedő Ilonát. Ekkor, a megélhetés végett kezdett irodalommal és újságírással foglalkozni, első kenyérkereső próbálkozása, a malombérlés ugyanis nem jött be neki.

Novellái azonnal sikert arattak, több pályázatot is megnyert, majd a kolozsvári Keleti Újság munkatársa lett. A magyar irodalmi köztudatba 1924-ben robbant be a Jézusfaragó ember című novelláskötetével, amit az irodalomtörténészek már a szerző életében dicsértek, de máig is a messze legerősebb művének tartják.

Ellentmondásos figura lévén kifejezetten meglepő, hogy Nyirő irodalmi értékeiről és pályájáról nagyjából konszenzus van a bal-, jobb- szélsőbboldali, illetve a normális irodalmárok között. Politikai megítélése már egészen más tészta.

A téma: a Székely Lélek

Művészként Nyirő az erdélyi népi írók első generációjába tartozott, és nagy rajongója volt Szabó Dezsőnek. A Nyirő-féle népi írócsapat Tizenegyek antológiája címen adott ki kötetet. Ennek előszavában Balázs Ferenc az irodalmat a faj önkifejezéseként értelmezte, a különleges, csak rájuk jellemző erdélyiség szerinte az erdélyi lélekben és nyelvben nyilatkozik meg. Nyirő témája az egymással szimbiózisban élő székely falu, székely ember és székely táj voltak. Kedvenc formája a novella volt, rövid prózái sokakat inkább prózában megírt balladákra emlékeztetnek, erős színekkel, dús-plasztikus nyelvezettel, archaikus-mitikus hangulattal és furfangos székely főszereplőkkel.

A fentiekből szinte logikusan következett, hogy hamar elkezdték Tamási Áronhoz hasonlítani, de párba állítva őket Nyirő jött ki rosszul az összehasonlításból.

Széteső történelmi regényeit és későbbi novellásköteteit még a szélsőjobbos rajongói is gyengébb műveknek tartják, de ugyanez volt már a kortársak ítélete is róla.

Hiába az írói és újságírói sikerek, Nyirő komolyan vette, amit az anyaföldről írt, és a harmincas éveket gazdálkodással töltötte egy nyolc hektáros, akkoriban örökölt birtokon, bár közben is írt. Aztán a II. bécsi döntés és Erdély vissszacsatolása után a magyar parlament képviselője lett.

Míg korábban irodalmi, szabódezsőista értelemben volt a fajelmélet híve, a negyvenes évek elején politikai értelemben is ehhez a táborhoz csatlakozott.

A szenvedélyes parlamenter

Nyírő József szobra Székelyzsomboron
Nyírő József szobra Székelyzsomboron

Az 1944 októberi nyilas hatalomátvétel után elindult a menekülés az ostromlott fővárosból nyugat felé. Sopron lakossága 130 ezresre duzzadt ekkor. Maga a nyilas kormány is ide menekült, Szálasi nemzetvezető a közeli Brennbergbányán lakott, és onnan járt be a városba.

A hatalomátvételkor már régen világos volt, hogy a hungaristáknak menekülniük kell a fővárosból. A Parlament 1944. november 2-án ült össze először, hogy formálisan is legitimálja az új rendszert. Budinszky igazságügyminiszter már november 6-án beterjesztette a törvényjavaslatot arról, hogy az országgyűlés két háza más településen is összehívható legyen; 9-én el is fogadták a javaslatot, és a törvényhozó hatalom a hónap végéig átköltözött a nyugati határ mellé. December 7-én tartották az első ülést, amit még 28 további követett Sopronban. Az utolsót 1945. március 16-án rendezték, vagyis tényleg az utolsó pillanatban menekültek el.

A hűséges egyharmad

Nyirő Józsefet semmiképpen sem nevezhetjük a körülmények, a háborús helyzet vagy a nyilas erőszak áldozatának – a 240 felesküdött képviselőnek ugyanis mindössze egyharmada volt hajlandó Sopronba költözni, a kétharmaduk sikeresen megtagadta a nyilasokkal való végső cimborálást. Pedig Szálasiék az utolsó pillanatban még kiutaltak mindenkinek három havi képviselői illetményt is, hátha úgy nagyobb kedvük lesz a csatlakozáshoz.

A soproni nyilas parlament az utolsó pillanatokig kitartott a mozgalom kedvenc témái mellett. 1945. január 3-án Budinszky László igazságügyminiszter például a „nemzsidók és zsidók között kötött házasságok felbontásáról” nyújtott be törvényjavaslatot. De az igazi magyarokkal sem bántak kedvesebben, itt döntöttek például arról is, hogy besorozzák, majd német egyenruhába öltöztetik a 15-16 éves leventéket is. A soproniak ezt élesben tapasztalhatták meg, a nyilas osztagok ugyanis az utcákról gyűjtötték be a megfelelő korúnak kinéző fiúkat.

A soproni utca Nyirőnek is kedves terepe volt, ő szerkesztette ugyanis az úgynevezett Eleven Újságot. Ez egy hangszórókkal felszerelt kocsit jelentett, ami a Pannónia szálló előtt állt, és tánczenét, híreket és nyilas propagandát sugárzott.

A végéig és azon túl

Nyirő a végén együtt menekült Ausztrián át Németországba Szálasi leghűségebb követőivel, akik annyira komolyan beleragadtak a nemzetmentő fantáziáikba, hogy még Sopronban megszavazták, hogy külföldön is összeülhessenek. És tényleg össze is ültek egyszer a Passau közelében fekvő Neu-Reichenauban.

Nyirő jó barátja volt Szálasi udvari költőjének, Alföldi Gézának, és amíg Németországban volt emigráns, munkatársa volt a költő folyóiratának, a teisingi kastélyban kiadott Hídverőknek. Alföldi írta egyébként a magyar költészet legszenvedélyesebb sorait szarvasmarha-témában, úgymint „Még a magyar ökör nézése is más / S mások, de mások a magyar bikák!"

Nyírő földi maradványai áprilisban érkeztek meg Madridból Budapestre.
Nyírő földi maradványai áprilisban érkeztek meg Madridból Budapestre.
Fotó: Kovács Tamás

Nyirő 1950-ig különböző bajor városokban élt, és emigráns lapokba írt. Rajk László belügyminiszter 1947-ben eredménytelenül próbálta kikérni a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól mint háborús bűnöst.

A hungarista költőt végül Franco tábornok volt hajlandó befogadni, így Spanyolországban telepedett le, és ott is halt meg 1953-ban. Sokáig tartotta magát a legenda, hogy élete végén a lelkiismeretfurdalás miatt kolostorba vonult volna, de kiderült, hogy ez nem igaz.

Szintetizáljunk egy nagyot: lehet, hogy igaza van Füzes nagykövetnek, és Nyirő nem volt hungarista náci, de összehúzott szemmel, bombafüstben eléggé annak látszott.