Navracsics: Miniszteri kötelesség is volt a Kúria elnökének írt levél

2012.05.21. 13:50

Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szerint miniszteri kötelességének tett eleget a Kúria elnökének írt levelével, amelyben javaslatot tett a bíróságok ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatára, mivel az igazságügyért is felelős. A politikus erről éves miniszteri meghallgatásán kérdésre válaszolva beszélt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában hétfőn.

Navracsics Tibor előző kedden a Cozma-ügyben született másodfokú ítélet nyomán levélben fordult a Kúria elnökéhez. Arra kérte Darák Pétert, hogy az esetenként túlzottan enyhe vagy következetlen ítéletek szülte társadalmi felháborodásra tekintettel vizsgálja felül az ítélkezési gyakorlatot. A főbíró pénteki közleményében határozottan elutasította Navracsics kérését. Darák Péter többek között azt írta, hogy szerinte az igazságügyi miniszter nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatát kérni. Mint írta, egyedül az ügyben eljáró bíró van a birtokában mindazoknak az ismereteknek, melyek alapján körültekintő döntés születhet.

A hétfői bizottsági ülésen az MSZP-s Lamperth Mónika arról kérdezte a minisztert, hogy Darák Péter Kúria-elnök válaszlevele ismeretében újra megírná-e a levelét. Navracsics azt mondta, hogy éppen az igazságszolgáltatás függetlenségéből adódóan, tevőlegesen nem tud és nem is akar az igazságszolgáltatás működésébe beavatkozni, ugyanakkor az elmúlt időszakban több olyan ügy volt, amelynél a magyar közvélemény felháborodással fogadta az ítéletet. Mint mondta, ezt jelezte a Kúria elnökének, illetve arra kérte, hogy a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja vegye ezt is esetleges szempontnak az ítélkezési gyakorlat elemzése kapcsán.

Mint mondta, levelében a Cozma-ügyet említette, de említhetett volna más ügyeket is. „Olyan általános jelenségről van szó, amelyet mint politikus szükségesnek tartottam jelezni a Kúria elnökének" – mondta Navracsics Tibor, aki szerint ezzel a dolga véget ért, így nem szeretne véleményt nyilvánítani Darák Péter válaszával kapcsolatban.

Szerinte Európában sem példa nélküli, hogy konkrét ügyekben véleménynyilvánítással él a miniszterelnök, miniszter vagy politikus a bíróságok tevékenységével kapcsolatban. Ugyanakkor úgy vélte: konkrét ügyben nem szólalt meg, és a jövőben sem fog egyetlen esetben sem véleményt nyilvánítani a bíróságok ítéletével kapcsolatban.

A miniszteri meghallgatáson az MSZP-s Bárándy Gergely azt kérdezte, hogy miért nem szavaz még mindig az Országgyűlés a bírósági törvényhez benyújtott módosító javaslatokról, amelyeket a Velencei Bizottság észrevételei nyomán terjesztett be a tárca mintegy két hónappal ezelőtt. Navracsics azt mondta, gyakorlati okai vannak, hogy nem szavaztak még erről, nincs „politikai hátsó szándék" vagy „trükközés" emögött. Mint mondta továbbra is folyamatosan egyeztetnek az Európa Tanáccsal ebben az ügyben és a médiatörvénnyel kapcsolatban is.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik politikusa többek között arról kérdezett, hogy a bírósági eljárások felgyorsítása milyen eredményt mutat. Navracsics erről azt mondta, hogy január 1-én léptek hatályba az első eljárásgyorsítást célzó rendelkezések, így pontos adatot nem tud mondani, de utalt arra, hogy a kiemelt ügyek infrastrukturális támogatására többletforrást kaptak a bíróságok tavaly, így ennek kell, hogy legyen hatása a nagy volumenű ügyeknél. Hozzátette azt is, terveik szerint két új bíróságot nyitnának, hogy Budapest és környéke ügyterhét csökkentsék.