Simicskától az abortusztablettáig

2012.05.21. 08:09

Tizenkét törvényt fogadhat el hétfőn a parlament, a kormánytöbbség viszont biztosan leszavazza a fideszes oligarchákat vizsgáló bizottságot, hiába állt össze a témában a Jobbik az MSZP-vel és az LMP-vel.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Matolcsy két törvényjavaslatot is elnézett

    A héten két, az EU kötelességszegési eljárásában vállalt feladatát is teljesíthette volna a kormány a jegybanki függetlenséget sértő jogszabályok módosításával, de Matolcsy miniszter mindkét javaslatot elrontotta. Így a héten a médiatörvény módosítása és a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvények elfogadása lehet a két legnagyobb dobás.

  • A hétvégén forgalomba hozatali engedélyt kapott az abortusztabletta, amely hétfőn máris napirend előtti felszólalás témája is lesz. A témát természetesen a kereszténydemokraták hozzák be a parlamentbe, Nagy Kálmán valószínűleg nem támogatólag fog felszólalni. Utána rögtön a fideszes Horváth István önt tiszta vizet a pohárba, de nem tudjuk, mivel kapcsolatban. A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint a kormány valamit rejteget és valamitől fél is. Az elempés Jávor Benedek pedig most pártja (szélső-) baloldali arcát mutatja fel "Európa nemet mondott a megszorításokra!" című felszólalásával, amely után Mesterházy Attila követel azonnali gazdasági fordulatot.

    17
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Az interpellációk sorát szokás szerint a szocialisták nyitják meg. Simon Gábor a megszűnt Malév volt dolgozóinak járandóságairól kérdezi a nemzetgazdasági minisztert, mert azok szerinte "elszálltak". Utána a jobbikos Gyenes Géza igyekszik megdönteni a valaha feltett leghosszabb kérdés nemhivatalos világcsúcsát, de 31 szavas, négysoros kísérlete ehhez kevésnek tűnik. Témája amúgy az egészségügyi dolgozók fizetése.

  • A harmadik ellenzéki kérdező az elempés Szél Bernadett lehet, akinek a kérdéséből az következik, hogy "a helyi döbrögik" kénykedvükre rabszolgaként dolgoztatják a közmunkásokat. Az ellenséges hangulatú kérdés okozta feszültséget az első kormánypárti alákérdező, Font Sándor oldhatja, akit az érdekel, hogy kaphatnak-e a szőlőtermesztők már most pénzt a 2014-es EU-támogatások terhére.

  • A második ellenzéki kört újra a szocialisták nyitják, Lukács Zoltán "a Nemzeti Kormány Nemzeti Galériája" címen kérdez valamit a frissen kinevezett emberminisztertől, Balog Zoltántól. Kereszténydemokrata alákérdező hiányában két jobbikos zárhatja az interpellációkat. Farkas Gergely a diákmunkarendszerben tapasztalható visszaélések elleni fellépésre buzdít, míg Z. Kárpát Dániel a népesedési mélyrepülés megállásáról ábrándozik.

  • Miközben az ország postáin valószínűleg rekordtömeg igyekszik leadni az adóbevallását, a parlamenti képviselők - és az önök tudósítója - mindezt megteheti a Parlament saját postahivatalában is. A félemeleti irodában két nyitott ablak előtt egyetlen ember sem várakozott délelőtt 11-kor.

  • Kövér László szokatlanul kis, tíz percnél is kevesebb késéssel nyitotta meg a parlament hétfői ülését, melynek kezdetén üdvözölte a litván törvényhozás jelenlevő elnökét.

    01
  • Nagy Kálmán (KDNP) a sajtóból értesült arról, hogy forgalomba hozatali engedélyt kapott az abortusztabletta. Pedig a kereszténydemokraták az abortusz minden formáját elutasítják, akár ellenzékben vannak, akár kormányon. Száz élve születésre 43 abortusz jut Magyarországon, miközben Európában 7-15, "Belgiumban például nyolc". Nagy szerint már ennek az adatnak mindenkit meg kéne ráznia.

    02
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • A kereszténydemokraták életellenesnek tartják az abortuszt. Nagyban az is felmerült, hogy az abortusztabletta egyáltalán gyógyszer-e. Szerinte nem, a tabletta valójában csak az orvosokat mentesíti a teher és a döntés súlya alól, mert a tablettát a nők önállóan vehetik be. A tabletta amúgy többhetes vérzést okozhat, és elképzelhető, hogy nem is teljesen távolítja el a magzatot. "Pszichésen sokkal terhelőbb a nőnek, mint az eddigi eljárás, amely egy napig tartott" - mondta Nagy, bár ő az eddigi eljárást is elítéli. Nagy vitathatónak tartja, hogy az abortusz a nők önrendelkezési joga, ezt még azok is vitatják, akik "mindig is tiszteletben tartották a dolgokat... nőket". Alkotmánybírósági jogértelmezést szeretne az abortusztablettáról.

  • Nagynak Szócska Miklós egészségügyi államitkár válaszolt. A válasz alapvetően az engedélyezés folyamatáról szólt, de hangsúlyozta, hogy a tabletta bevezetésével nem változik az abortusz szabályozása. Ráadásul a forgalomba hozatal engedélyezése nem jelenti a tabletta alkalmazhatóságát vagy tényleges forgalmazását. Magát az eljárást még nem engedélyezték, ezt a bejelentést szorványos taps fogadta.

    03
  • Másodikként a fideszes Horváth István kíván tiszta vizet önteni a pohárba. Az agrárkérdésről kíván beszélni, amely szerinte mindenkit nagyon érdekel. Magyarország felemelkedésének kulcskérdése a vidék felemelkedése, mondta. Szerinte korábban a magyar gazdálkodók helyett a külföldi multikat támogatták, és leépítették a feldolgozóipart. Leépült az állattartás is, ezért most importálni kell a húst. Ez szerinte minőségi kockázatot hord magában. És még az agrárdiplomácia is lehanyatlott.

  • A hibák kijavításához idő kell, és bár a vidékfejlesztési minisztérium hozzálátott, Horváth szerint csak a bírálatokat hallani. "Nem mindenki örül annak, hogy 16 ezer hektáron ötszáz gazdálkodóval sikerült korrekt szerződéseket kötni" - mondta. Később úgy számolt, hogy egy átlag nyertes 37 hektáron gazdálkodhat. Szerinte "ahová nem tette be koszos lábát az alantas hangulatkeltés", ott minden a legnagyobb rendben zajlik.

    04
  • A kormány nevében válaszoló Fazekas Sándor agrárminiszter örül, hogy végre tisztázhatják a dolgot. Például azt, hogy most nem földosztás zajlik, hanem polgári szerződéseket kötnek. Összesen a magyar földek egy százalékára, tehát nem is lehet szó óriási földosztásról. "Többször is felmerült az, hogy jó biznisz a föld. Ha olyan jó lenne, mindenki a földeken tolongana, és kemény munkával keresné a pénzt" - mondta Fazekas, aki szerint a hangsúly a kemény munkán van. A jó biznisz pedig a tőzsde, ahol nem kell kapálni. A végén arra utalt, hogy aki ellenzi a kormány agrárpolitikáját, az a régi rendszert, a földspekulációt akarja fenntartani.

  • Fazekas végül a fideszes politikusokról beszélt, akiket sokat emlegetnek a földügyekkel kapcsolatban. Szerinte ez azért van, mert minden választókörzetben fideszes képviselő van, akik pedig ismerik a gazdákat. Végül hangulatkeltésről beszélt, amit abba kéne hagyni, mert a gazdák várják, hogy földhöz juthassanak. "A gazdák kapják meg a földeket" - zárta felszólalását.

    05
  • A Jobbik vezérszónoka, Gyöngyösi Márton szerint a rendszerváltás nagy kérdése a hatalom és a gazdasági elit összefonódása volt. Az, hogy a volt kommunisták hogyan váltották gazdasági hatalomra politikai hatalmukat. A Fidesz szerinte arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy ennek véget vessen, de a jelek szerint ugyanazt folytatják, amit a szocialisták abbahagytak. Ezután a Fidesz-közeli cégek előretörésére sorolt példákat a közbeszerzési értesítőből. A Közgép háromszázmilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, és hárommilliárd forint profitra tett szert 2011-ben, mondta, és mé 34 milliárd forintnyi hitelt is kapott.

    06
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Hogy lehet az, hogy az a klasszikus rossz vicc, hogy "Milyen a falusi abortusz? Lelövik a gólyát!" ugyanúgy az "elvont viccek" kategóriában szerepel a nevetseges.hu-n, mint az, hogy

    Megy a karatézó karalábé a veteményeskertben. Találkozik a répával és jól elveri. Kérdezi a répa:
    - Te ki vagy?
    - Én vagyok a karatézó karalábé.
    Megy tovább és összefut a paprikával, akit szintén alaposan helyben hagy.
    - Te ki vagy? – kérdezi a fájdalmasan a paprika.
    - Én vagyok a karatézó karalábé.
    Megy tovább, amikor hirtelen szembejön vele valaki és jól elagyabugyálja a karalábét.
    - Hát te ki vagy? – kérdezi a karalábé kábultan.
    - Én vagyok a Krump Lee.


  • Gyöngyösi szerint valószínűleg csak a véletlen műve, hogy Orbán Viktor kollégiumi szobatársa kapta a hitelt és nyerte a pályázatokon. Ángyán Józsefre is hivatkozott, majd arról beszélt, hogy a Jobbik kezdeményezte a Simicska-Nyerges vizsgálóbizottság felállítását. Szerinte az ügyek tisztázása a Fidesz érdeke is lenne. A bizottságot a törvény szerint létre kell hozni, most a Fidesz mégis megakadályozni látszik azt. A felszólalás közben a Jobbik képviselői transzparenseket tartottak fenn, például azt, hogy "Ne féljetek!". Kövér László egyszercsak megvonta a szót Gyöngyösitől, mert felháborítónak tartotta a transzparensek felmutatását. "Két év után kezdjék megszokni, hogy kisebbségben vannak, és ez így is marad" - figyelmeztette a Jobbikot.

    07
  • Gyöngyösi Márton ellen, de sajnos nem tette, megnéztük volna akcióban az új alakulatot!

  • "Két év alatt nem először hangzottak el ezek a mondatok. Erre az a válasz, hogy mindenkinek tekintettel kell lennie a törvényekre" - válaszolta a kormány nevében Fónagy János államtitkár. Szerinte a kérdést interpellációval és kérdéssel is lehet tisztázni, így a törvény szerint egyáltalán nem kötelező vizsgálóbizottságot összehívni az ügyben. Fónagy szerint Gyöngyösi azt a kérdést nem tette fel, hogy "ki és mennyi közbeszerzésből nyert hányat és mennyit". Amúgy pedig senki sem gátolt meg senkit abban, hogy kivizsgáltassa a közbeszerzéseket, vagy feljelentést tegyen.

    08
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Az LMP vezérszónoka, Jávor Benedek arról beszél, hogy Görögország nemet mondott a megszorításokra, legalábbis a Magyar Hírlap értékelése szerint. A megszorításpárti Merkel pártja tartományi választáson szenvedett vereséget, Sarkozy pedig elbukta az újraválasztást. Jávor értékelése szerint a megszorítások kudarcot okoznak, a kormány pedig nem látja be, hogy Európa azokra a megszorításokra mondott nemet, amiket a kormány amúgy bevezet. "A növekedés politikájának ideje jött el" - jelentette ki. A Fidesz gazdaságpolitikája elbukott, az egykulcsos adó nem lendítette fel a gazdaságot.

    09
  • Jávor a múlt heti GDP-adatokról beszél, és arról, hogy csökken a reálbér, miközben nem csökken az államadóság. Joseph Stiglitzre is hivatkozott, aki szerint az adók és a kiadások együttes növelésével növekedés lenne elérhető. Az LMP szerint erre van szükség. Ezt ő zöld fordulatnak nevezte el, mert persze megújulóenergiára költené a pénzt. Végül egy európai növekedési paktum melletti kiállásra szólította fel a kormányt.

  • A kormány nevében Cséfalvay gazdasági államtitkár válaszolt. Néhány európai ország választói valóban nemet mondtak a megszorításokra, csak erről elfelejtették értesíteni a piacokat. James Carville-t idézte, aki államkötvénypiacként szeretne újjászületni, mert úgy mindenkit rettegésben tarthatna. Abban egyetértett Jávorral, hogy egy túl erős egyensúlyjavítás recessziót okozhat. De a Jávor által javasolt gazdaságélénkítés sem járható út, mert ugyan rövid távon működhet, de azonnali eladósodást okoz. Különben elsőre az EU is az élénkítéssel próbálkozott, abból lettek aztán a megszorítások. A szembeállítás amúgy hamis, mert stabilitás nélkül nincs növekedés. Cséfalvay szerint a kormány biztosította a költségvetés stabilitását, és még reformokat is végre tudott hajtani.

    10
  • A nem meglepő válasz az, hogy nem, 2012 valóban a parlamenti és azon kívüli simicskázás éve, legalábbis a Google Trends szerint. Arra viszont egylőre képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy 2008-ban minek volt köszönhető az a kiugró eredmény.

  • A szocialisták elnöke, Mesterházy Attila azonnali gazdasági fordulatot követelt napirend előtti felszólalásában. Szerinte ugyanis a kormány teljesítménye ezen a területen siralmas, és olyanokat is leszakadás fenyeget, akik eddig átvészelték a nehézségeket. Emlékezetett a két éve ígért négy-hat százalékos növekedésre, és arra, hogy a fideszes képviselők nevettek a recesszió emlegetésén. Szerinte egymillió új munkahely helyett majdnem egymillió munkahely szűnt meg.

    11
  • "Az szja bevallásához senki sem tudott söralátétet használni" - emlékeztetett egy újabb ígéretre, valamint arra is, hogy az adónemek ígért csökkentése helyett újabb és újabb adókat vezetett be a kormány. És még csak jobban sem élnek az emberek. "Ma már tényleg rosszabbul élünk, mint négy éve" - mondta, és a gyengébb forintról, drágább benzinről beszélt. "Ez az önök hibája, az önök téves, rossz gazdaságpolitikájának a hibája, amit az emberekkel fizettetnek meg" - mondta. Zárásként fordulatot követelt, megszorítás helyett fenntartható, innováción alapuló növekedést és munkahelyteremtést. És kiszámíthatóságot, szakértelmet, párbeszédet és együttműködést, amit amúgy a szocialisták ajánlanak a gazdaság szereplőinek. A végén a Közgépről és a földosztásról is beszélt.

  • arról, hogy még nem látott olyan a szocialista kormányt, amelyik kifizette volna az adósságát. Konzervatív-liberális emléknap van a Parlamentben!

  • "Igazán nem kenyerem a nyolcévezés, és ezt a műfajt sem szeretem. De megütötte a fülemet egy mondat, hogy az emberekkel fizettetik meg a gazdaságpolitikájuk hibáit. Az emberek azt fizetik meg, amit önök elrontottak" - válaszolta Mesterházynak Cséfalvay államtitkár, aki emlékeztetett rá, hogy a szocialisták alatt nőtt nyolcvan százalékosra az államadósság. Margaret Thatchert idézte, aki még nem látott olyan szocialista kormányt, amely maga fizette ki a felhalmozott adósságát. Ezután cáfolta Mesterházy állítását, hogy egymillióval csökkent volna a munkahelyek száma, mert ugyan lassan, de bővült. Végül az államháztartási hiány három százalék alatt tartásával és az államadósság csökkentésével büszkélkedett.

    12
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Matolcsy György, illetve a közigazgatási minisztérium hibájából két törvényjavaslatot is le kellett venni a napirendről, írtuk előzetesünkben. A Közigazgatási Minisztérium tájékoztatása szerint a valóság ezzel szemben az, hogy a KIM elkészítette a támogatott sort, de azt a kormánypárti frakció kérésére nem nyújtották be. Az alaptörvény módosításáról pedig ezt írták:

    "A Magyarország Alaptörvényének  első módosításáról szóló T/6817. számú javaslatot a Kormány nyújtotta be, annak első cikke arra irányul, hogy egyértelművé tegye: az Országgyűlés által 2011. december 30-án elfogadott Magyarország Alaptörvényének Átmeneti rendelkezései az Alaptörvény részét képezi. A javaslatban szereplő szöveg teljes mértékben megegyezik az Alaptörvény fogalomhasználatával. Egy országgyűlési képviselő által benyújtott módosító javaslat azonban a szövegnek a fenti szándéknak még pontosabban történő kifejezésére irányul, így azt a Kormány támogatja."

  • Hiszen éppen most közölte a Vas Megyei Rendőrség, hogy

    Jánosháza belterületén elfogtak és ezt követően előállítottak négy helyi lakost, akik megalapozottan gyanúsíthatók, hogy egy kemenspálfai ingatlanról vascsöveket és egy jánosházi ingatlan területéről egy vaskádat tulajdonítottak el. Az adatgyűjtés során a rendőrök megtalálták az eltulajdonított vaskádat. Az ügyben büntetőeljárás indult.
  • A Jobbik napirendi szavazást kért a Simicska-Nyerges vizsgálóbizottság felállításáról, de Kövér László nem szavaztatott a kérdésről, mert alkotmányügyi bizottsági értelmezést kért arról, hogy egyáltalán felállítható-e a bizottság az új parlamenti törvény alapján, melynek vonatkozó passzusát még sosem alkalmazták. Az alkotmányügyi bizottsági állásfoglalás hiányában Kövér értékelése szeirnt a napirendre vétel házszabályellenes lenne, ezért elutasította a szavazásra bocsátást.