Élete végéig börtönben marad a bodroghalmi gyilkos

2012.05.22. 16:32
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a debreceni ítélőtábla azt a férfit, aki tavaly januárban különös kegyetlenséggel megölt két idős embert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodroghalmon.

Koszta János, a táblabíróság szóvivője elmondta: a Balla Lajos vezette büntetőtanács K. Attilát előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében, két rendbeli kifosztás bűntettében és lopás vétségében találta bűnösnek, és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is kizárta.

2011. január elsején reggel a 38 éves férfi átment a szomszédban lakó M. házaspárhoz, hogy nekik boldog újévet kívánjon. Az idős, hetvenedik évüket betöltött házaspárral jó viszonyban volt, ha átment hozzájuk, étellel, itallal kínálták, kisebb összegekkel is kisegítették.

Az idős férfit aznap a kazánházban találta, ott beszélgetni kezdtek, ám rövidesen összeszólalkoztak, így K. Attila  feldúltan távozott, a lakásában megivott egy-másfél liter bort, majd magához vette baseballütőjét és a bozótvágó kését, és visszament a kazánházba. Ott ismét összeszólalkozott az idős emberrel, akit többször fejbeütött a baseballütővel. Az idős férfi a földre zuhant, ezután K. a félméteres bozótvágó késsel addig csapkodta az áldozat fejét és a felső végtagjait, amíg az meg nem halt.

A holttestet a vádlott egy pokróccal letakarta, majd elhagyta a kazánházat. Hazafelé indult volna, de ekkor az idős asszony behívta a konyhába. Beszélgetni kezdtek, eközben a K. úgy döntött, végez idős szomszédasszonyával is, hogy megakadályozza a megölt férfi felfedezését. Kilépett az udvarra, magához vette a korábban elrejtett bozótvágót és azzal szemből vágni, szabdalni kezdte az asszonyt; legalább harmincötször sújtott le a nő fejére.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott részbeni, ténybeli beismerését és büntetlen előéletét, bér ezeket csak elenyésző súllyal. A bíróság egyértelműen a súlyosító körülményeket látta meghatározónak, azt, hogy a cselekmény négyszeresen minősül (előre kiterveltség, aljas indok, különös kegyetlenség, több emberen elkövetett), a cselekményt a vádlott ittasan követte el, és különösen veszélyes eszközökkel, amelyek ellen puszta kézzel reménytelen védekezni.

További súlyosbító körülmény, hogy a vádlott idős, védtelen emberek sérelmére, orvul követte el a cselekményét, az közfelháborodást váltott ki és megingatta az állampolgárok biztonságérzetét.