Julianna, Lilla
1 °C
11 °C

Szőcs Gézánál voltak Nyirő József hamvai?

2012.05.29. 12:47
Könnyen lehet, hogy Nyirő József hamvai végig ott voltak a vasárnapi megemlékezésen a székelyudvarhelyi Papkertben. Legalábbis erre enged következtetni Bayer Zsolt keddi írása. Szőcs Géza a feltételezést nem erősítette meg, és nem is cáfolta. Ami biztos: a hamvak csakugyan Erdélyben vannak, és beszállításukhoz konspiráció kellett.

"S hogy hol voltak eközben a hamvak? Ez a jó kérdés. Nézzék majd meg a felvételt az emlékünnepségről, s nézzék meg Szőcs Géza amúgy gyönyörű beszédét. Látni fogják, hogy Szőcs nagy táskával megy fel a színpadra, a táskát leteszi az író fényképe alá, majd beszéde végeztével elviszi.

Szőcs Géza a táskával és Szász Jenő a szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke a megemlékezésen
Szőcs Géza a táskával és Szász Jenő a szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke a megemlékezésen
Fotó: Kovács Tamás

Az udvarhelyiek tudni vélik, hogy ott volt az író az ünnepségen."

A fentieket Bayer Zsolt írja a keddi Magyar Hírlapban. Ez alapján nem ördögtől való feltételezés, hogy Nyirő József hamvai végig ott voltak a vasárnapi megemlékezésen, éppen csak eltemetni nem temették el.

Végignézve az eseményen készült felvételeket, kiderül: Szőcs Gézánál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkáránál csakugyan volt egy fekete bőrtáska, ami akár a hamvakat is rejthette.

D  AS20120527028
Fotó: Kovács Tamás

Nyolc éve már, hogy a Spanyolországban elhunyt Nyirő József újratemetésének ötlete megfogant Szász Jenő akkori székelyudvarhelyi polgármester és Orbán Viktor Fidesz-elnök egyik találkozóján. Orbán 2004 májusában járt a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkja ünnepségén, ahol tizenhárom mellszobrot avattak fel, köztük volt Nyirőé is.

Az ügyben sokáig csönd volt, amikor hosszas, köztük a családdal és a spanyol hatóságokkal folytatott egyeztetések után idén március közepén bejelentették: Pünkösd vasárnapján helyezik szülőföldjén örök nyugalomra az erdélyi sorskérdésekkel foglalkozó, parlamenti tagságát a nyilaspuccs után is megőrző írót.

Eredetileg úgy volt, hogy a hamvakat a csíksomlyói búcsúra érkező Boldogasszony zarándokvonattal szállítják Székelyföldre, a szervezők pedig azt tervezték, hogy Csíkszeredától Székelyudvarhelyig huszárok kísérik át, mert a két település között nincs vasútvonal.

Ebből végül nem lett semmi. Hiába folytak hónapok át az egyeztetések a román kormány és a magyar Országgyűlés között, április végén megbukott Mihai Răzvan Ungureanu kormánya. A május elején hivatalba lépett Victor Ponta szociálliberális kormányával elölről kellett kezdeni mindent, ráadásul egyéb ügyekben – Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, választójogi törvény, kisebbségi törvény – is éleződött a feszültség a két ország között.

Az utolsó pillanatban végül leállították az újratemetést, miközben még pénteken is román rendőrök keresték magyar rendszámú autókban a hamvakat. Lukács Csabát, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt néhány órára őrizetbe is vették.

Szőcs Gézát kedd délelőtt arról kérdeztük, hogy csakugyan nála voltak-e a hamvak a papkerti megemlékezésen? Az államtitkár a Magyar Hírlap cikkét nem olvasta, és miután felolvastuk neki a róla szóló részt, ezt mondta: "Az igaz, hogy a sorokból akár arra is lehet következtetni, miszerint nálam voltak a hamvak, de – bár általában nem bújok ki a kérdések elől – ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom."

Az államtitkár szerint ha nem bukik meg a román kormány, akkor nem lett volna ilyen hisztéria az újratemetésből, hanem rendben megtartják. Az egyik eredeti elképzelés szerint Kelemen Hunor román kulturális miniszter, RMDSZ-elnök és maga Szőcs helyezte volna el az író hamvait. "Az új román kormány el akarta kerülni, hogy a csíksomlyói búcsú idején, amikor több százezer magyar keresi fel Székelyföldet, demonstrációvá váljon az újratemetés" – mondta Szőcs, aki szerint a tiltás visszájára fordult, így legalább mindenki megismerte az író nevét.

Szőcs elmondta, hogy a hamvak Erdélyben vannak, és úgy tudja, két héten belül szűk családi körben eltemetik az írót. (A pontos időpont bírósági döntéstől függ, a temetést ugyanis a prefektúra megtámadta, a jogerős ítéletig a polgármesteri hivatal nem adhat ki engedélyt.

Lukács Csaba távozik a korondi rendőrség épületéből
Lukács Csaba távozik a korondi rendőrség épületéből
Fotó: Haáz Sándor

Hogy miként kerültek a hamvak Székelyudvarhelyre, arról nincs tudomása, de határozottan kijelentette, hogy nem ő szállította oda. Azt állította, hogy törvényt nem sértettek, de a hamvak utaztatása "nem volt olyan egyszerű", szükség volt konspirációra.

Fölmerül a kérdés, hogy a konspiráció része lett volna az, hogy Lukács Csaba egy csaliurnával őrizetbe vétette magát. Az író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető ezt határozottan tagadta, mint mondta, ő újságíróként akarta megmutatni, hogy a román hatóságok, állításukkal ellentétben, nem a csíksomlyói zarándokok biztonsága miatt állítottak fel útzárakat, nem drogot vagy fegyvert kerestek, hanem a hamvak után indítottak hajtóvadászatot. Amikor a taxiját megállították, az útzárakat is feloldották.

Arról semmit sem tud, hogy a hamvak hol vannak, mivel a szervezőket szerinte lehallgatták a román hatóságok, így egymással sem beszéltek erről a kérdésről.

Lukács szerint az írói szolidaritást is kifejezhette a táska a ravatalon, az írás sugallta verziót ő sem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!