Vége a last minute jogalkotásnak

2012.05.31. 16:41
Áder visszaküldte a médiatörvényt, mert azt szerinte közjogilag érvénytelenül, az utolsó pillanatban jelentősen módosította L. Simon László, a Fidesz képviselője. Hosszú hagyomány szakadhat meg.

Schmitt Pál megválasztása óta először ma fordult elő, hogy az államfő egy elfogadott törvényjavaslatot megfontolásra visszaküldjön az Országgyűlésnek. Áder János a médiatörvény módosítását azért nem írta alá, mert szerinte azt a kormánytöbbség a házszabály helyébe lépett országgyűlési törvény megsértésével fogadta el.

Tartalmilag rendben, technikailag nem

A köztársasági elnök csütörtök reggel közzétett közleményéből kiderül, hogy a jogszabály L. Simon László fideszes képviselő zárószavazás előtti módosító indítványa miatt akadt fenn Áder szűrőjén. L. Simon az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, valamint a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke. Indítványa (pdf) a médiatörvény módosításának a Klubrádióval kapcsolatos, az ellenzék által sokat bírált rendelkezéseit tompította, részben.Az indítványt pár órával a javaslat záróvitája előtt nyújtotta be.

Áder külön kitért rá, hogy a törvénnyel szemben se tartalmi, se alkotmányos kifogásai nincsenek (jóllehet a módosítások folyamatban lévő bírósági ügyeket is érintettek): egyedül az elfogadásának módját helyteleníti. A törvényjavaslatok utolsó pillanatban történő érdemi módosítása ugyanis súlytalanná teszi a törvényelőkészítés folyamatát, és elvonja az ellenzéktől a kritika lehetőségét – épp azért tiltotta az előző, és tiltja az új házszabály, mert a jogalkotás folyamatára vonatkozó garanciális szabályok így nem érvényesülhetnek.

Áder kényesebb Schmittnél

Az államfő eljárása azt jelzi, hogy a koalíció nem folytathatja a jogszabálytervezetek utolsó pillanatban történő, mára rutinszerűvé vált módosítgatását. Az Alkotmánybíróság Áderével egyező okra, a házszabályt sértő last minute módosítás miatti közjogi érvénytelenségre hivatkozva semmisítette meg tavaly az egyházügyi törvényt.

Akkori indoklásában a testület úgy fogalmazott, hogy az eljárás a korábbi egyeztetések eredményeinek figyelmen kívül hagyásához vezet, és végső soron a „megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti”. Ha Áder aláírta volna a törvényt, annak esetleges alkotmánybírósági megsemmisítése komoly presztízsveszteséget jelentett volna számára. Elődje, Schmitt Pál elismerten nem akarta jogi kekeckedéssel lassítani a jogalkotás folyamatát, a jogász végzettségű Áder azonban a jelek szerint kényesebb a renoméjára.

L. Simoné mellett még egy, a zárószavazás előtti módosítást szavazott meg a parlament. A kormány által benyújtott indítvány azonban pont olyan volt, amiért a zárószavazás előtti módosító indítvány lehetősége egyáltalán szerepel a parlamenti repertoárban: csak a jogalkalmazást segítő technikai pontosításokat tartalmazott, ezért Áder sem kifogásolta.

Lobbiérdekek az utolsó pillanatban

Az utolsó pillanatban összevissza módosított törvényjavaslatokra azonban rengeteg példa akadt. A jövedéki adóról szóló tavalyi törvényt a sörgyártóknak kedvezően alakították így át, a szerencsejátékok szabályozását pedig nehezen áttekinthető egyedi lobbiérdekek mentén módosították. Amikor Szijjártó Péter dupla fizetése miatt át kellett írni a képviselők jövedelméről szóló törvényt, a módosítással hirtelen ötlettel az áram- és gázkereskedelem szabályait is átalakították.

Ugyanígy az utolsó pillanatban, és azóta sem ismert kezdeményezésre törölték tavaly júliusban a dohányáruk jövedéki adójának emelését. A dohányáruk forgalmazásáról szóló, mások mellett a frakcivezető Lázár János által benyújtott, egy ismeretlen céget helyzetbe hozó trafiktörvény-javaslathoz pedig saját maga nyújtott be módosítást az utolsó pillanatban.

Még a költségvetés is így született

Valószínűleg nem ment volna át Áderen a 2012-es költségvetésről szóló tavalyi törvény  sem: a törvényjavaslathoz a frakcióvezető Lázár János 3, Ékes Ilona 1 érdemi, és utóbb elfogadott módosítást fűzött az utolsó pillanatban. Az idei adótörvényekről szóló zárószavazásról az LMP ki is vonult a módosítók miatt: ekkor hangzott el Rogán Antal emlékezetes megjegyzése, hogy ha a sajtó képes volt összefoglalni a módosítókat, az ellenzéki képviselőknek is sikerülhet: "Dolgozni kéne képviselőtársaim, és nem panaszkodni!"

Az időközben a Fidesz frakcióvezetőjévé avanzsáló Rogánt sajnos nem sikerült elérni, hogy megkérdezzük: továbbra is fenntartja-e a véleményét, illetve hogy megpróbálja-e a vezető kormánypárt képviselőit rávenni, hogy abbahagyják a törvényjavaslatok utolsó pillanatban történő átszabását.