Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vince, Artúr
-6 °C
4 °C

Az ügyészséget sem hagyja nyugodni a Cozma-ügy

2012.06.02. 08:33

A  Legfőbb Ügyészség megvizsgálja, hogy van-e törvényes lehetőség a Cozma-gyilkosság ügyében hozott jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni a Kúriától - értesült a Népszabadság. Az ügyészek már a jövő héten megkezdik az elsőfokú ítéletet jelentősen enyhítő, ezért sokakat - köztük magánszemélyként a kormányfőt és hivatalosan az igazságügyi minisztert is - felháborító ítélet elemzését.

A Győri Ítélőtábla pénteken hozta nyilvánosságra a másodfokú ítélet szövegét, amelyben jelentősen enyhítette a Marian Cozma meggyilkolásáért, és két társa súlyos megsebesítéséért első fokon kirótt büntetéseket.

Az ügyészség a Népszabadság szerint nem a közfelháborodásnak engedve vizsgálja az ítéletet. Önmagában az amúgy sem lenne elég indok az ítélet felülvizsgálatára, hogy nem tartják elég súlyosnak. Az ügyészséget az zavarja, hogy a másodfokú bíróság ítélete minden tekintetben ellentétes az első fokon meghozott döntéssel lényegében egyetértő, azt elfogadó ügyészi indítvánnyal.

Ezért az ügyészség részletesen elemzi majd az írásba foglalt ítéletet és az indoklásának minden szavát, s ha lehetőséget látnak a rendkívüli felülvizsgálatra, azonnal indítványozzák azt a Kúriánál. A legfőbb bírói fórumnak pedig a felülvizsgálati eljárás keretében lehetősége lesz az ítélet rendelkező részének megváltoztatására is, azaz, ha elfogadja az ügyészi indítványban foglaltakat, akár súlyosíthatja is a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét.

Így végül mégis a Kúria elé kerülhet az ügy, amelynek vezetőjéhez, Darák Péterhez május 16-án Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter levelet írt. Ebben a nagy visszhangot kiváltott, esetenként túlzottan enyhe, vagy következetlen ítéletek miatti társadalmi felháborodásra hívta fel a figyelmét. Navracsics egyebek mellett a Cozma-ügyben született ítéletre is ultalt. A levélben felvetette, hogy az ilyen ítéletek miatt megrendülhet a büntető igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalom.

Darák Péter, a Kúria elnöke határozottan visszautasította Navracsics kérését. Mint írta, az igazságügyminiszter nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatát kérni. Egyedül az ügyben eljáró bíró van a birtokában mindazoknak az ismereteknek, melyek alapján körültekintő döntés születhet.

másodfokú ítélet életfogytiglanról 18 év fegyházra enyhítette Raffael Sándor és Németh Győző büntetését, Sztojka Ivánét pedig 20 év fegyházról 8 év börtönre mérsékelte. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.



  • Vennék
  • Hírek