Vona: Hiba volt tiszaeszlározni

2012.06.04. 07:40

"Utólag én is hibának tartom. Ám ettől a felszólalástól sem fogok elhatárolódni, mivel képviselőnk, Barát Zsolt nem játszott bírát, tényszerűen ismertette, mi is történt a tiszaeszlári perben. Felhívta a figyelmet egy tabukérdésre, vagyis a zsidóság közéleti szerepvállalására" – mondta Vona Gábor a Magyar Hírlapnak adott interjújában képviselőtársa április 3-i parlamenti felszólalására célozva.

Vona Gábor
Vona Gábor
Fotó: Nagy Attila

A lap hétfői számából kiderül, hogy a Jobbik elnöke számára "meglepő fejlemény", hogy Szegedi Csanádból májusban végül nem lett alelnök. "Személyesen nekem, valamint az elnökség tagjainak is nagyon jó kapcsolatunk van Szegedi Csanáddal. Arra gyanakszom, hogy a Borsod megyéért indított harca miatt nem került be az elnökségbe, ez roncsolta a megítélését" – mondta.

Hozzátette: "Kell róla beszélni. Ha nem esik szó róla, akkor a szőnyeg alá söpörjük mindezt, hagyjuk, hogy az emberek csak sustorogjanak. Ez szerintünk nem megoldás. Ha viszont nyíltan kiállunk, és válaszokat próbálunk találni, akkor őszinték vagyunk. Ez utóbbi a helyes hozzáállás."

A pártelnök arra a kérdésre, hogy nem veszélyes-e két évvel a választás előtt feloszlatni a borsodi szervezetek, a pártelnök azt válaszolta, hogy "nem történt tragédia, éppen attól mentettük meg a megyei szervezetet ezzel a lépéssel". "Úgy gondolom, titkosszolgálati szálak révén próbálták meg a Jobbik legerősebb megyéjét tönkretenni, ezt sikerült megakadályoznunk" – tette hozzá.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy a cigányság helyzetét illetően példaértékűnek tartja-e az amerikai feketéket integráló modellt, Vona elmondta: "Fontos, hogy a folyamat ne párosuljon a cigány nacionalizmussal, egy többség elleni agresszivitással. Az újonnan létrejövő cigány vezetői rétegben ki kell alakulnia a magyar nemzet és állam felé való elköteleződésnek, és fontos, hogy az egész cigányság ugyanígy érezzen."

Az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a Jobbik tisztújító kongresszusa május 19-én választotta újra a pártelnöki posztra.