Afgán határsértők Csongrád megyében

2012.06.10. 12:02

Néhány óra leforgása alatt tizenhat határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség közös járőrei Csongrád megye déli részén. Az egyik csoport nappal próbált meg az ország belsejébe jutni – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szenti Szabolcs elmondta: Újszentiván belterületén szombaton délután a közös járőrpár hat férfira lett figyelmes, igazoltatásuk után kiderült, hogy valamennyien afgán állampolgárok, akik illegálisan léptek magyar területre. Négyen már nem először próbálkoztak, ezért velük szemben őrizetbe vételük mellett büntetőeljárás indult, társaikat hamarosan kitoloncolják Szerbiába.

04
Fotó: Huszti István

Bevándorlók az ország kapujában

Hatezer kilométert utaztak, de innen nincs tovább, Magyarországra szinte lehetetlen átjutni. Vagy hazaindulnak a közép-ázsiai reménytelenségbe, vagy várják a csodát. Szabadka mellett, az erdőben afgán és pakisztáni menekültek tucatjai reménykednek a titkos erdei ösvény létezésében, de a valóság kiábrándító.

Éjszaka a stabil hőkamera jelezte, hogy a kisszéksósi bivalyrezervátum közelében egy nagyobb csoport mozog. A járőrök tíz afgán állampolgárt fogtak el, akik nem sokkal korábban illegálisan lépték át a zöldhatárt. Egyikőjük már beutazási és tartózkodási tilalom alatt állt, ezért ő, a négy korábban elfogott honfitársához hasonlóan bűnügyi őrizetbe került, kilencen kitoloncolásukra várnak – közölte a százados.

Majdnem egy évvel ezelőtt tizenhét afgán határsértőt fogtak el a határrendészek Röszke külterületén, 2011 októberében pedig 85 illegális migránst tartóztattak fel huszonöt helyszínen, akik közül a legtöbben Ásotthalom közelében, az erdős területen próbálták meg átlépni a magyar-szerb határt.