Eltűnt, majd megkerült a fogyatékos férfi

2012.06.11. 21:06

Szedresen, egy buszmegállóban találták meg azt a fogyatékos férfit, aki még csütörtökön tűnt el Pécsről. A férfit Szekszárdra szállították kórházba. Sérülései nem voltak, így tegnap már el is hagyhatta az intézményt, és hazatérhetett otthonába – számolt be a Dunántúli Napló.

Családja elmondása szerint a férfi eltűnése után két napot még Pécsett töltött, mivel szombaton még a Kertvárosban látta egy járókelő, ám mivel nem ismerte a hazafelé vezető utat, gyalog indult el a 6-os főút mentén. Közel 70 kilométert tett meg így, anélkül, hogy egyetlen autós is megállt volna segíteni.