Nyíltan beleálltak a kutyaszervezeti lobbiba

2012.06.12. 13:15
Ugyanazzal a szöveggel kezdeményezett négy kormánypárti képviselő törvénymódosítást, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete jövőre a törvényi szabályozás ellenére, bírságolás nélkül megrendezhesse a nagy üzletet jelentő kutya-világkiállítást, mint amit a múlt héten visszadobott Áder János köztársasági elnök. Az újrázó képviselői indítványt aláírta Simicskó István államtitkár, aki az egyesület kiállítási kutyabírája, és Varga István fideszes képviselő, aki a MEOE ügyvédje.

A fideszes Budai Gyula, Győrffy Balázs és Varga István, valamint a KDNP-s Simicskó István szó szerint azzal megegyezően módosítaná az állattenyésztési törvényt, ahogy május végén a kereszténydemokrata Tarnai Richárd kezdeményezte.

A kormánypárti politikus akkor az általa jegyzett kisajátítási törvényhez fűzött zárószavazás előtti módosító javaslatában változtatott volna a jogszabályon, de az elfogadott módosítást Áder János köztársasági elnök házszabálysértőnek találta, ezért - és egy másik eljárási kifogása miatt - a törvényt nem írta alá, és visszaküldte a parlamentnek megfontolásra.

Az államfő rámutatott, hogy a házszabály alapján a törvényjavaslat egységes javaslatában nem szereplő jogszabály módosítására zárószavazás előtti indítvány nem terjedhet ki, és arra kérte az Országgyűlést, hogy a visszaküldött törvényt észrevételei alapos megfontolása után fogadja el ismét.

Ennek eleget téve az állattenyésztési törvényt most önálló előterjesztésként módosítanák a kormánypártok. Tarnai Richárd ezúttal nincs a benyújtók között, a törvényjavaslat szövege és az általános indoklás viszont azonos az általa májusban megfogalmazottal.

A Fidesz-KDNP így most is arra hivatkozik, hogy az állattenyésztési törvény május közepe óta hatályos módosítása nem biztosított kellő felkészülési időt az ebtenyésztőknek az állami elismerés megszerzéséhez és más rendelkezések betartásához, ezért jövő év június 1-jéig el kell tekinteni az ezzel összefüggő állattenyésztési bírság alkalmazásától.

Az Index korábban beszámolt arról, hogy a könnyítés valójában egyetlen szervezetet érint, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) kellett felhagyni a törzskönyvek kiadásával, és a kutyakiállítások szervezésével, miután a parlament áprilisban 20 millió forintig terjedő, megismételhető bírság kiszabását tette lehetővé az állattenyésztési szabálytalanságokért.

Az eredeti, Áder által visszadobott módosítást eredetileg Simicskó István honvédelmi államtitkár adta volna be, de végül a Tarnaira testálták a feladatot. Simicskó egy ideje a MEOE kiállítási bírói testületében tevékenykedik. A mostani aláírók között szerepel Varga István fideszes képviselő neve is. Varga a MEOE jogi képviseletét látja el.