Perújítási nyomozás indul a Zrínyi rektora ügyében

2012.06.18. 18:55 Módosítva: 2012.06.18. 19:51
Perújítási nyomozást rendelt el az ügyészség a befolyással üzérkedésért jogerősen négy év börtönre ítélt Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorának ügyében - értesült az MTI Hírcentrum. Szabó János ügyvédje azt állítja: olyan bizonyítékokat adtak át az ügyészségnek, amelyek a volt rektor ártatlanságát bizonyítják.

Az MR1-Kossuth Rádió hétfő esti Krónikájában felidézték: Szabó Jánost jogerősen négy évre ítélték, mert 2009-ben egy kitalált történettel rá akarta venni az egyik nemzetközi csomagszállító céget arra, hogy az általa kiválasztott biztonsági szolgálatnak adjanak megbízást. A volt rektor az ítélet kihirdetése után magánnyomozásba kezdett, és ügyvédje szerint új, perdöntő bizonyítékokat adott át az ügyészségnek.

Szabó János ügyvédje, Zeke László úgy nyilatkozott: a perújítási kérelemben olyan tényeket, körülményeket tártak a bíróság és a nyomozó hatóság elé, amelyek alapján védence ártatlanságát lehet bizonyítani.

A Krónika szerint a vád egyik legfőbb bizonyítéka egy videofelvétel volt. A 2009-ben rögzített felvételen két férfi arról beszél, hogy az egyik nagy nemzetközi csomagküldő szolgálat (a DHL) néhány embere kábítószert szállít a cég járműveivel. A jogerős ítélet szerint a felvételt a volt rektor készíttette, hogy megzsarolja a csomagküldő céget. Szabó János ügyvédje viszont azt állítja: a felvétel valós.

Az ügyészség helyt adott a volt rektor kérésének, és elrendelte a perújítási nyomozást, amelynek lefolytatására a Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. A perújítási nyomozás befejezése után a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség dönt majd arról, hogy indítványozza-e a bíróságnál a perújítás elrendelését - hangzott el a Krónikában.

A január elsejével a Rendőrtiszti Főiskolával és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karával együtt az új Nemzeti Közszolgálati Egyetembe integrálódott nemzetvédelmi egyetem rektorát januári jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt. A volt rektor két társát is börtönbüntetésre ítélték, egyikük két, másikuk két és fél évet kapott.

A vádirat szerint Szabó János - aki 2006-tól töltötte be a nemzetvédelmi egyetem rektori posztját - 2009-ben egy nemzetközi szállítmányozási cégtől próbált jogtalan előnyt kicsikarni oly módon, hogy valótlanul azt állította a cég magyarországi és nemzetközi vezetőinek: a vállalat egyes dolgozói fegyvert és drogot csempésztek.

Az ügyészség szerint Szabó a cég vezetőivel való találkozókon olyan videofelvételeket mutatott be, amelyeken egy előre megrendezett jelenet volt látható, ahol a "már folyamatban lévő titkos nyomozás keretében tartanak titkosszolgálati tisztek megbeszélést". Szabó János a vád szerint azzal akarta megtéveszteni a nemzetközi cég vezetőit, hogy a felvételen titkosszolgálati emberek arról beszélgetnek: fél mázsa kokain eltűnése miatt két spanyol férfi jön Magyarországra, és leszámolásra készül.

A rektor titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva azt állította, el tudja intézni, hogy a cég kimaradjon a nyomozásból és a várható médiabotrányból, így nem sározzák be a cég nevét, megőrizheti üzleti jó hírét. Cserébe a rektor azt kérte, hogy távolítsák el a cég négy magyarországi dolgozóját, illetve bontsanak szerződést az aktuális őrző-védő partnerrel, és helyettük egy általa megjelölt biztonsági céget alkalmazzanak.

A rektort tavaly februárban kommandósok fogták el a munkahelyén, és négy hónapot előzetes letartóztatásban töltött. Szabó János az eljárás során végig tagadta bűnösségét.