Nem tett vallomást az érdi gázoló

2012.06.19. 15:45
Nem kívánt vallomást tenni keddi kihallgatásán az a 63 éves érdi asszony, aki hétfő este a városban elgázolt egy babakocsiban fekvő három hónapos ikerpárt, egyikük halálát okozva – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.

A nő – akit gyanúsítottként, halálos közúti baleset okozása miatt hallgattak ki – megtagadta a vallomástételt. Részben emiatt, részben azért, mert a rendőrség még nem ismeri a kirendelt szakértők véleményét, és a csecsemők szüleinek meghallgatása is hátravan még, egyelőre nem ismertek a gázolás pontos részletei. A baleset éjjelén őrizetbe vett gázoló mostantól szabadlábon védekezhet – tette hozzá a szóvivő.

Az ikrek babakocsiját az érdi Szövő utcában az úttest szélén tolták a szülők hétfő este, amikor az autó eddig tisztázatlan körülmények között elsodorta.

A mentők mindkét kislánynál a klinikai halál beálltát állapították meg. Egyikük vérkeringését sikerült újraindítani, őt életveszélyes koponyasérülésekkel ápolják, testvére azonban még hétfő éjjel meghalt a kórházban.

Balázs Magdolna, a budapesti Szent János Kórház kommunikációs vezetője kedd délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a náluk ápolt kislány ultrahang-, röntgen- és laborvizsgálatokon esett át, és idegsebészeti konzíliumot is összehívtak kezelése ügyében. A csecsemő állapota alapvetően nem változott: továbbra is életveszélyben van.