Újra népszerű gyermekvasutasnak lenni

2012.06.22. 18:07

Az utóbbi években megint egyre népszerűbbé vált gyerekvasutasnak lenni: kétszer annyi tanuló jelentkezik, mint korábban, szombaton pedig több mint kétszáz gyereket avatnak vasutassá.

Riesz Luca a Gyermekvasút szerelvényének indításakor a Szépjuhászné állomáson 2010. július 3-án
Riesz Luca a Gyermekvasút szerelvényének indításakor a Szépjuhászné állomáson 2010. július 3-án
Fotó: Manek Attila

A legutóbbi vasúti tanfolyamot több mint kétszázan végezték el – az 1980-as évek óta nem volt ilyen népszerű a képzés. A most végzett kisvasutasokat szombaton tíz órakor avatják a Hűvösvölgyi gyermekvasúti állomáson – olvasható a MÁV Zrt. közleményben.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton 480 gyermekvasutas teljesít szolgálatot váltásban, munkájukat közel hetven ifjúsági vezető segíti, irányítja. Tíz éve még csak 300 gyermekvasutas volt, a tanfolyamokon évente legfeljebb 80 gyerek vett részt.

Az utasok száma is minden évben emelkedik, 2011-ben több mint 350 ezren utaztak a Gyermekvasúton. A gyermekvasutasok nagy része budapesti, illetve az agglomerációban lakik, de egyre többen jelentkeznek az ország távolabbi részeiből is.

„A MÁV-nál dolgozó vasutasok kollégáknak tekintik a gyermekvasutasokat, sőt, sok kisvasutas később »nagy« vasutassá válik” – áll a közleményben.

„Mára már több mint tizenötezer azoknak a száma – közülük számosan a társadalom, az oktatás és vasút kiemelkedő vezető személyiségeivé váltak –, akik gyermekkoruk legszebb idejét kisvasutasként a Gyermekvasúton (Úttörővasúton) töltötték” – ezzel zárul a közlemény.