Emánuel
3 °C
13 °C

A nap, amikor együtt kapáltam Áder Jánossal

2012.06.27. 19:14 Módosítva: 2012.06.27. 19:48
Gondolták volna, hogy Áder Jánost szinte misztikusan szenvedélyes viszony fűzi az uborkához? Én életemben embert így nem hallottam uborkáról beszélni. Ha nem ismerem, azt hittem volna, hogy ő a bolgár köztársasági elnök. De hogy jutottunk el idáig?

Hát úgy, hogy elmentem megnézni, hogyan teljesít az új elnök első magyarországi vidéki útján. A célpont egy 400 lelkes kis Tolna megyei falu, Belecska volt, nem véletlenül. Itt ugyanis 13 éve működik egy önkormányzati foglalkoztatási program, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a településnek van egy nonprofit mezőgazdasági káeftéje, amiben helyi munkanélküliek dolgoznak. Így 23 embernek tudnak minimálbéres, de értelmes munkát adni, ahelyett, hogy a főutcát sepregetnék. A kormány, amitől Áder nem áll messze, többek között éppen azon rágódik, mit lehetne kezdeni a kis falvakban tipródó emberekkel, annyira, hogy a legutóbbi nemzeti konzultáció kérdései közé is betettek egy olyant, hogy "Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, aki korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások."

Éledező gólyapiac

Elhagyjuk Cecét, ahol jó a paprika, Simontornyát, ahol büdös a bőrgyár, és már be is futunk Belecskára, ahol zöldség helyett gólyát kéne termelni, mert minden harmadik villanyoszlopon van egy fiókákkal teli fészek. A falut onnan ismerjük föl már a tábla előtt, hogy itt még a gyümölcsösben is rendőrautó terem. A kocsma előtt egy hiéna és egy csivava keresztezéséből előállt csodakutya, Bohóc fogad minket, de mi pár vakarás után kénytelenek vagyunk átpártolni az elnökhöz. A falu kicsi és csendes, hála istennek több régi, mint sátortetős házzal. Titkon csak azért számítottam valami pikánsabbra, mert nem elég, hogy  az önkormányzati testület csak nőkből áll, de egy kivétellel magán a választáson is kizárólag nők indultak a képviselői helyekért. Mégsem ránt be egyik eresz alá sem egy parancsoló tekintetű amazon, hiába ábrándoztam idefelé a nőuralom pozitív vetületeiről.

Nem kamucivil

A tévéstábokkal és a biztonsági emberekkel együtt figyeljük, hogy az ott már az elnök-e. Nem, egy pickup az, hígtrágyás tartállyal, de utána végre befut a főnök Audija. A láthatóan jókedvű Áder törtfehér ingben, zöldesszürke vászonnadrágban és barna bőrcipőben érkezik. Az első kört megnyerte, mert nem áll rajta irtó hülyén a civil ruha.

Drukkolok, hogy Szemeti Sándor polgármester el ne ájuljon az izgalomtól, de hálistennek hamar összeszedi magát. Bemutatja a falu vezetőit, köztük Csillát, aki nemcsak képviselő, de a híres mezőgazdasági cég 23 munkásának egyike is.

Leülünk egy nagy fa árnyékába, ahol Áder elmeséli, hogy egy cikkben olvasott a faluról, és azért jött elsőként pont ide, hogy kalapot emeljen a belecskaiak előtt, akik nagyot álmodtak egy kis faluban és a rossz minőségű földön is hasznot hajtó munkát végeznek. Szemeti polgármester arról mesél, hogy árban és minőségben versenyképesnek kell lenniük a nagybani piaccal, meg hogy egy feldolgozó helyiséget is szeretnének, mert most az év jelentős részében – amikor hideg van – nincs se bevételük, se munkalehetőség az alkalmazottaknak.

A belecskai modell egészen híres, hiszen a 20-30 százalék körüli munkanélküliséget a foglalkoztatóval sikerült 6 százalék alá szorítani, és a dolog fenntarthatónak tűnik, hiszen 13 éve csinálják, és az induláskori fél hektárhoz képest már 25-ön gazdálkodnak. Ha jobban megnézzük, azért kiderül, hogy a mintagazdaság mindössze hat ember bérét tudja kigazdálkodni az árbevételből, a többit a munkaügyi központtól és pályázatokon szerzik, a fenntarthatóság tehát nagyrészt az államon múlik. De, ahogy a polgármester mondja, az emberek legalább értelmes termelő munkát végeznek és eljárnak közösségbe, amitől sokkal egészségesebb a mentális állapotuk, és ez nem kevés. De Szemeti szerint az önfenntartó működés sem lenne lehetetlen, ha valami ötlettel sikerülne megoldani a téli dologtalanság problémáját.

Hulk átalakulása ehhez képest semmi

Otthagyjuk az önkormányzati épület gyepes udvarát és elindulunk megnézni magát a gazdaságot. Áder János ekkor különös átváltozáson megy át. Egyre izgatottabban mozog, orrlyukai kitágulnak, és a Keszegek Embere egyszer csak BUMM átalakul az Ehető Növények Emberévé. Az enyhe kifejezés, hogy elemében van. Egy távoli futóbab látványa valósággal megrészegíti, az eperpalánták sora transzba ejti, ilyen lehet, amikor Harrach Péter beszabadul egy alvástudományi kongresszusra. Tudták, hogy Áder apósánál ki sem lehet irtani a tüske nélküli szedret? Én nemcsak ezt tudom már, de azt is, hogy mekkora a megfelelő tőtávolság a kordonos uborkánál. A bakhátas technológiával meg mintha együtt fociztunk volna a Futó utcai grundon.

Ja és egy órán belül meghalok a kíváncsiságtól, ha nem írja meg nekem egy olvasó, hogy mi a vesebab népies neve. Áder ugyanis pukkadozva mondja, hogy ezt nem mondhatja ki hangosan, aztán megsúgja a nevet az egyik képviselő asszonynak, mire mindketten enyhe pírral az arcukon hahotáznak egy sort. El se tudom képzelni, hogy mi lehet, de nagyon remélem, hogy a pinára utal.

A gazdaság maga ágyásokból és fóliasátrakból áll, épület nincs rajta, az viszont látszik, hogy a legnagyobb terméshozamot a homokos talajon egyértelműen szöcskéből érhetnék el.

Az élet csúcsa a szakszerűen termesztett uborka!

Végre ott vagyunk az uborkánál, Áder majdnem elrepül örömében, aztán fényesen bizonyítja, hogy ez nem valami kampánycélú kamuérdeklődés nála. Szigorú arccal mondja ki ugyanis, hogy "ennek az uborkának a magja nem május elején került a földbe!", mert hat hét után már teremnie kéne. És a polgármester kénytelen bevallani, hogy tényleg csak később vetették el. Erre varrjanak agronómusbőr gombot a romkocsmákban bambuló diplomások! Később az is kiderül, hogy régen az uborka is jobb volt. Ádernek a jelek szerint még az első nagylemez előtti, igazán klassz kalózfelvételei lehetnek meg.

Otthagyjuk a kertészetet és elindulunk a gyümölcsös felé. Az eddig is rokonszenves polgármestert itt zárom végképp a szívembe, ugyanis egyszer csak az elnökhöz fordul, és nagy sóhajtással azt mondja:

"A munkatársai mondták, hogy viselkedjünk természetesen. Ez minden, csak nem természetes." Áder röhög, de még én is.

Kacs kacs hátán

A szőlőben az elnökből végképp kibújik a mélyen rejlő agrármérnök. Én például 340 százalékkal többet tudok a kacsozásról, mint tegnap. De a parlagfű magjának csíraképességi idejével sem tudnak ezentúl sarokba szorítani. Amikor Áder a "kitányérozni" szakkifejezést alkalmazza, azért kicsit gyanakszom, hogy vetít, de persze képtelen lennék leleplezni, és a helyiek is csak bólogatnak.

Viszont sajnos ki kell, hogy ábrándítsam a kalászosrajongók és a polgári értékek kedvelőinek metszetét: Áder János sohasem aratott! Ne somolyogjanak a kommunista nyamogók, mert kaszálni azért tud.

A szőlőben éppen csak ketten dolgoznak, egyre feszültebben, mert az egyikük egy fotogén csaj és az összes fotós rájuk repül és 3 centiről kattintgat. Áder odalép hozzájuk, erre még ijedtebben kapálnak tovább, mire odalép a polgármester és rájuk dörren: "Álljatok már meg és kommunikáljatok az elnök úrral!" Furcsa, de ettől sem oldódnak fel!

Munkamánia

Esküszöm, hogy pont arra gondoltam, hogy mennyire béna, amikor a politikusok nagy nyilvánosság előtt áldolgoznak, és hogy milyen fasza, hogy Áder sosem csinálna ilyent, és hogy vajon a szocialista Verók nézett ki hülyébben pad- vagy a fideszes Bácskai zebrafestés közben, amikor az elnök a fotósokhoz és újságírókhoz fordul, hogy mi lenne, ha kapálnánk egyet együtt, ráadásul egy fél órán át. Sokan nevezik gerinctelennek a magyar sajtót, de a médiahorda javára kell írni, hogy egy kivétellel mindenki visszautasítja az ajánlatot. Áder viszont kapát ragad, és tényleg belevág, a polgármester párjaként. Azon jót mulatok, hogy erre a kíséretében lévő összes politikus is gyorsan megfogja a szerszámot.

Viszont az a helyzet, hogy Áder láthatólag tényleg tud kapálni. Gyors, célszerű mozdulatokkal dolgozik, és végignyomja a teljes félórát az izzó napsütésben, bár képtelen vagyok rájönni, mi értelme a dolognak.  Érthetelen, hogy a politikusokban miért van ez az emésztő vágy arra, hogy nyilvánosan dolgozzanak, amikor én még a négy fal között sem szeretek ilyesmit csinálni.

Kapálás közben – mármint én csak megyek és jegyzetelek – megtudom azt a fantasztikus információt, hogy Glattfelder Béla, aki az első szabad parlamentbe annyira fiatalon került be, hogy a kalauz nem fogadta el a képviselői igazolványát, jelenleg faaprítékkal foglalkozik. És azt, hogy Áder édesanyja többek között azt is mondta, hogy "egy kapálás három eső." Én személy szerint is kapok egy bölcs elnöki mondást, miszerint aki nem dolgozik, az ne is egyék. Pedig jegyzetelek, mint a güzü.

Ön mindig találgatta, miről dumálnak a híres politikusok a barátaikkal? Én már tudom. Áder Jánosnak például egyszer azt mondta a barátja, mikor a negyedikről levitte a szemetet, hogy "végzek egy kis szellemi munkát"! Szóval klassz hangulatban irtjuk a gyomot, illetve jegyzetelünk, aztán sajnos ennek is vége szakad. Visszatérünk a kiindulópontra, ahol egészen fantasztikus dámpörköltet kapunk, (a polgármester civilben erdész), megiszom életem első pálinkáját abból a ringlószerű kis gyümölcsből, amit csak fosatószilva néven ismertem eddig, beszélgetünk mindenféle horgásztémákról, majd Áder a hibátlan "hirtelen jobb nem jutott eszembe" szöveggel átad a polgármesternek egy diszkiadású alkotmányt, ami nagyobb, mint kiskoromban a Nagy Világatlasz, kap egy helyi termékekből összeállított ajándékcsomagot, és elporzik a kíséretével.

Schmitt Pál-os eseményen részt venni olyan volt, mintha Koós János vidéki turnéján lenne az ember, és az egész nem is volt olyan régen, úgyhogy őszinte megkönnyebbüléssel indulunk haza.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!