West Balkán: akár nyolc évet is kaphatnak

2012.06.27. 00:40
Szerdán első fokon hoznak ítéletet az évtized legnagyobb szórakozóhelyi tragédiájának ügyében. Tavaly január közepén egy szombat éjjel pánik tört ki az azóta már bezárt West Balkánban, és a mintegy háromezer fiatal a lépcsőházban rekedt, a kialakult tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek. Az ügyészség szerint a vádlottak a szabályokat bérbeadóként, szervezőként, illetve a biztonsági szolgálat vezetőjeként hanyag módon megszegték, és ezzel előidézték a tragédiát. Mi történt a tavaly januári szerencsétlenség óta, és hogyan változott Budapesten a szórakozás?

2011. január 15-én többezres, fiatalokból álló tömeg érkezett szórakozni a West Balkánba, ahol a Noise Night Life szervezett elektronikus zenei bulit. A tömegben 23 óra után pánik tört ki, a tömeg kiáramlott a szórakozóhelyről, és három fiatal lány meghalt. Bár az áldozatok halálát fulladás okozta, hosszabb ideig terjedtek késelésről legendák, hiába cáfolták azokat már néhány óra múltán is.

A rendőrség a tragédia után először öt embert vett őrizetbe (a hatodik gyanúsított szabadlábon védekezhetett). Akkor még foglalkozásköri vétséggel gyanúsították a  szerencsétlenség vélt felelőseit, majd súlyosbították a nyomozás gyanúját. Kiderült ugyanis, hogy a három halálos áldozat mellett tizennégyen zúzódásos sérüléseket szenvedtek, így már halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt folyt az eljárás.

A gyászoló szülők egy héten belül pert indítottak.

Túl sokan voltak

A West Balkánnak nem volt működési engedélye, csak nyilvántartásba vételi számot kapott, így legfeljebb háromszáz fő részvételével, este 10-ig tarthatott volna rendezvényt. Ezzel szemben a buli szervezői szerint 2881 darab, belépésre jogosító karszalagot adtak el a tragédia kezdetéig, a pánik kirobbanásakor legalább 2500-an lehettek a termekben. A szervezők ennél is nagyobb tömegre számítottak, erre utal az a korábbi Facebook-bejegyzés, ami szerint „4000 fős ruhatár kapacitás” lesz a helyszínen.

A helyen ugyan voltak korábban is nagyobb rendezvények, de nem ennyi résztvevővel. A helyzetet tovább rontotta az, hogy a helyet átépítették, így tovább csökkent annak befogadóképessége. A West Balkán engedélyeit egyébként két héttel a tragédia előtt visszavonta Terézváros jegyzője, a nyomozás adatai szerint a szervezők ezenkívül az összes – akkor még érvényben lévő, lényegesen lazább szabályt – is megszegték. Később kiderült, hogy az önkormányzatnak erről hivatalból tudomása volt. (A per során a bíróságnak készített szakértői vizsgálatból már az derült ki, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlan volt a szórakozóhely.)

A nagy tömeg az acélt is elhajlíthatja

Kutatók szerint az ilyen esetek szinte elkerülhetetlenek, a nyájszellem éppúgy ront a helyzeten, mint az, hogy az ember saját magát szeretné menteni. A tömeg akár egy acélkorlátot is el tudna hajlítani. A szakemberek szerint egyébként nem kell ahhoz pánikhangulat, hogy a sűrű tömegben baj történjen, és a tömegpánik jelensége sem feltételez szorosan összepréselődő tömeget. Minden jel arra mutat, hogy a West Balkánban nem tört ki igazi tömegpánik, hiszen akkor még nagyobb lehetett volna a baj. Az viszont tény, hogy a szervezők nem nagyon értettek a tömegmozgatáshoz, és megfelelő technikai eszközeik sem voltak a rendezvény lebonyolításához.

amad 171
Fotó: Földes András

A West Balkánban történt tragédia több hasonló tömegbalesettel állítható párhuzamba. 12 éve Európa egyik legjobb hírű fesztiválján nyomott agyon kilenc embert a tömeg. Bűnbakot akkor is azonnal találtak, de később több vizsgálat is arra jutott, hogy csak baleset történt. A roskildei tragédia azonban arra is rávilágított, hogy egy tömegkatasztrófának nem előfeltétele a bezártság, illetve a lehetséges menekülési útvonalak beszűkülése. Bár a legtöbb hasonló tragédiát ilyen szervezési hibák okozták – a 2010-es Love Parade-on egy szűk folyosón, a West Balkánban egy tömött lépcsőházban történt a baleset – Roskildében nyílt terepen taposták halálra egymást az emberek.

A West Balkán a tragédia után először 90 napra, majd örökre bezárt.

A nyomozás

Egymásnak ellentmondó vallomások miatt egy héten belül szembesítések kezdődtek. Az elsőrendű gyanúsítottat, a West Balkán tulajdonosát, Sz. Győzőt szembesítették a hatodrendű gyanúsítottal, Cs. Józseffel, aki a gyanú szerint a harmadrendű vádlott, P. László nevében hamisított szerződéseket.

A nyomozás során a rendőrség nagyméretű dinitrogén-oxidos palackokat és eldobott lufikat talált. A szabálytalanságok miatt sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna.

A rendőrség szokatlan gyorsasággal fejezte be a nyomozást, egy ügyvéd aggódott is annak alapossága miatt. Végül nyolc ember ellen tettek vádemelési javaslatot.

A sokk után

A kormány hamar tárgyalt a szerencsétlenségről, és munkacsoportot alakított, ami a kereskedelmi tevékenység szabályozásával és a fiatalkorúak alkoholfogyasztásával is foglalkozott. A tragédia utáni héten a rendőrség több szórakozóhelyen razziázott, még egy héttel később pedig már a szórakozóhelyek biztonságának szigorításáról nyújtottak be előterjesztést, majd egy kormányrendelet született, amelynek értelmében a nagyobb zenés rendezvények hatósági ellenőrzése jelentősen szigorodott, így akár menet közben is felfüggeszthetik a bulikat.

Zombiváros lesz Budapest?

A rothadó politikusok kizabálják a még élő, szórakozni vágyó testekből a bulizást, hogy végre egy tök unalmas város jöjjön létre. Kötelező razziákról és Budapest történetének legszomorúbb napjainak beköszöntéről festettek zombifilmbe illő víziót az ELTE-n rendezett kerekasztal-beszélgetés részvevői. Megnéztük, miért.

A háromszáz résztvevőnél nagyobb beltéri, illetve az ezer látogatónál többet fogadó kültéri rendezvények szervezőinek hatósági engedélyt kellett kérnie, és a tűzvédelemről szóló törvényeket is módosították.

Újabb tragédiától tartva megvizsgálták több szórakozóhely engedélyeit is, három hónap alatt 1500 helyen tartottak ellenőrzést.

Az ún. lex West Balkán miatt egyetemi gólyabálok szervezőivel szemben is felmerültek kérdések a rendezvények szabályosságával kapcsolatban, és bezárt átalakításra több hely, köztük a Morrison's 2 is.

Szórakozóhelyek, rendezvényszervezők és független szakértők egyesület hoztak létre a kulturált szórakozásért.

A kedélyek lenyugodtával már jobban érvényesülhettek a szakmai szempontok is, a rendezvényszervezők eredményesen lobbiztak, így számukra kedvezően módosították a korábbi kormányrendeletet.

A per

Az eredetileg meggyanúsított nyolc ember közül végül négy ellen emelt vádalt az ügyészség, ami szerint lényegében egyet sem tartottak be a rájuk vonatkozó jogszabályok és előírások közül, így letöltendő büntetést kértek rájuk. (Két áldozat hozzátartozói a Legfőbb Ügyészséghez fordulva pótnyomozás elrendelését kérték, mivel keveselték a vádlottak számát.) Valamennyi vádlott szabadlábon védekezhetett.

Tavaly novemberben kezdődött el a per: K. Tamást, Cs. József Imrét és H. István Ferencet halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolta meg a Fővárosi Főügyészség, de az egyikük számláján magánokirat-hamisítás is szerepel. Az elsőrendű terhelt Sz. Győző, a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője adta bérbe a korábban a Nyugati téren lévő mulatót K.Tamásnak és Cs. Józsefnek, a tragikus véget ért rendezvény, a Noise Night Life szervezőinek. (A Noise Life Production Kft. és a West-Balkán Kft. ellen egyébként egy nappal a per kezdete előtt indított végrehajtást a NAV.)

A 37 éves Sz. Győző volt a vádlottak közül az egyetlen, aki hajlandó volt vallomást tenni. A közgazdász végzettségű férfi állítása szerint ma is vállalkozóként dolgozik, de vagyona nincs, még azt az autóját is eladta, ami a nyomozás alatt még megvolt, és mindössze havi 100 ezer forintot keres. Korábban büntetve nem volt. Vallomása elején közölte: nem ismeri el bűnösségét.

A vádlottak sajnálják

A szervezők a történtekért nem vállalták a felelősséget, de sajnálkozását kifejezve minden ügyvéd és vádlott felmentést kért. Ezért a bűncselekményért a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A korábban előadott védőbeszédek szerint részben bűncselekmény, részben bizonyítékok hiányában kellene felmenteni vádlottakat.

A West Balkán-per vádlottjai
A West Balkán-per vádlottjai
Fotó: Huszti István

A védők között akadt, aki szerint vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a politika „kezelésbe vette” az ügyet, és orientálta az eljáró hatóságokat, aminek az lett a következménye, hogy két hét alatt lefolytattak egy olyan nyomozást, amiben meghallgattak kb. száz tanút, és bevontak tucatnyi szakértőt, a gyanúsítottakat pedig gyakran éjszaka, a védőik távollétében hallgatták ki.

Arra is rámutattak, hogy a vádbeli gondatlan bűncselekmény megállapításához nélkülözhetetlen a foglalkozási szabályok megsértésének kimondása, illetve az, hogy a szabályszegésekkel közvetlen, ok-okozati összefüggésben van a bekövetkezett tragédia. Ebben a körben az ügyvédek azt fejtegették, hogy a rendezvényszervezés szabályai máig nem definiáltak jogilag, a West Balkán működését sem az önkormányzat, sem a tűzoltóság, sem a rendőrség nem kifogásolta a tragédia előtt, szabadon működhettek, a vádlottak pedig nem követtek el olyan szakmai szabályszegéseket, amelyek közvetlenül a tragédiához vezettek volna, ezért a felmentésük indokolt.

Az elsőfokú ítéletet szerda délelőtt hozzák meg.