Életbe lépett a hőségriadó

2012.06.30. 09:53 Módosítva: 2012.06.30. 17:01

Szombaton 0 órakor életbe lépett a szerda éjfélig tartó hőségriadó. Ezt akkor rendelik el, ha a meteorológiai előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyére, valamint a fővárosra adta ki a saját kritériumai szerinti legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést, míg a többi megyére a másodfokú figyelmeztetés érvényes.

riaszt 24.png
Fotó: Időkép

Az OMSZ előrejelzése szerint szombaton napközben 31, 36 fok várható, késő este pedig 24, 29 fok között alakul a hőmérséklet. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, de északkeleten előfordulhat egy-egy zápor. A Dunántúlon a déli, délkeleti szél időnként megélénkül.

Negyedóra alatt leéghetünk

Az UV-B sugárzás is extrém magas (8,4) lesz. Normál bőrtípusnál már 15 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet, ezért mindenkitől azt kérik, hogy fokozottan védekezzenek a napsugárzás okozta leégés ellen. (Tényeket és tévhiteket az UV-sugárzásról ebben a cikkünkben olvashat, az ÁNTSZ jótanácsait a helyes napozásról pedig itt találja.)

A derült, száraz idő és a mérsékelt szél kedvezőtlenül befolyásolja a levegőminőséget is. Délután az ózon, késő este a nitrogén-dioxid mennyisége helyenként az egészségügyi határérték fölé emelkedhet.

Az előrejelzések szerint a következő napokban egyre melegebb lesz, a hőmérsékleti maximumok a 39 fokot is elérhetik. A jövő hét közepéig száraz, napos idő várható, az ország nagy részén 27-30 fokos napi középhőmérséklettel. A meleg előreláthatóan szerdán vagy csütörtökön mérséklődik.

Igyunk!

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjon a tűző napon, és vegye igénybe a hűtött helyiségeket.

A magas hőmérséklet fokozott védekezésre készteti a szervezetet, ilyenkor az ember izzad, ezáltal folyadékot veszít, fokozódik a szomjúságérzete, szaporábbá válhat a szívverése és a légzése. Az erek kitágulása miatt romlik a vérellátás, amit szédülés, gyengeségérzés, fáradékonyság jelez, komolyabb esetben fejfájás, esetleg légszomj vagy remegés, ájulásérzés léphet fel. Ezek elkerülésére a legfontosabb a túlhevülés és a folyadékvesztés megelőzése.

D MTZ20120630020
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az Országos Mentőszolgálat is a hőség okozta veszélyekre hívta fel a figyelmet. Mint írják, a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. Aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse.

A hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt. Ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

A mentőknél még nem tetőzött a kánikula

A mentőszolgálat a tartósnak ígérkező kánikulában teljes kapacitással, a Balaton partjainál megerősített egységekkel dolgozik, ezzel együtt az egészségügyi ellátórendszer vasárnap kezdődő változásaira is felkészültek – mondta Győrfi Pál szóvivő.

A délutáni órákig Budapesten mintegy 300, a szokásosnál 15-20 százalékkal több, míg országszerte nagyjából 1300 riasztásuk volt. Győrfi Pál szerint ebből úgy tűnik: a kánikula csúcsát egyelőre nem értük el, mivel olyankor a mentők riasztásainak száma akár 30 százalékkal is megemelkedhet. Szombaton a nagy melegben több ájulásos esetük volt, egy ember bevásárlás közben, egy másik tömegközlekedési eszközön lett rosszul.

Emellett a mentősöknek szokatlanul sok embert kellett a detoxikálóba is szállítaniuk. Győrfi Pál szerint ennek oka, hogy a kánikula az alkohol hatását felerősíti, a nagy melegben elfogyasztott alkohol könnyen akár eszméletvesztést is okozhat. Ezért a mentők továbbra is azt tanácsolják mindenkinek, hogy ne alkohollal, de még csak ne is cukros üdítőitallal, hanem ásványvízzel, vagy teával enyhítse szomját és fokozottan figyeljen oda a gyermekek és az idősek folyamatos folyadékpótlására.

A hétvégén országszerte mintegy 1500 mentődolgozó van szolgálatban, a mentőkocsik mellett országszerte négy helyen motorosmentők is riaszthatók, és 7 mentőhelikopter is rendelkezésre áll szükség esetén. Ezek mellett a Balaton parti mentőegységeket megerősítették, tekintettel a hétvégi nagy forgalomra.

Vizet osztanak, locsolnak

A Fővárosi Vízművek Zrt. szombat reggeltől a főváros legforgalmasabb csomópontjaiban: így a Deák és Kossuth téren egész nap kitelepült egységből ballonos, a Széll Kálmán, valamint a Blaha Lujza téren pedig 11 és 16 óra között mobil egységekből zacskós vizet oszt.

D MTZ20120630023
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Szombattól a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. mellett a MÁV is vizet oszt a nagyobb budapesti pályaudvarokon, valamint tíz vidéki vasútállomáson: a Budapest-Keleti, a Budapest-Nyugati és a Budapest-Déli pályaudvaron, a miskolci, a szegedi, a debreceni, a nyíregyházi, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai, a zalaegerszegi, a békéscsabai és a győri állomásokon lehet majd átvenni az ingyenes ásványvizet a vasúttársaság dolgozóitól.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint Budapesten közel 20 locsolóautó dolgozik a főváros fő és tömegközlekedési útvonalain. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) locsolóautói folyamatosan hűtik a lakótelepeket és a sűrűn lakott városrészeket is.