Meghosszabbították a hőségriadót

2012.07.03. 15:46

Korábban július negyedike szerdáig hirdetett III. fokú hőségriadót az országos tisztifőorvos, de a friss időjárási előrejelzések alapján ezt most kilencedikéig, vagyis jövő hétfőig meghosszabbította. Addig ugyanis a napi átlag hőmérséklet meghaladhatja a 27 fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden még nagyrészt derült, száraz idő várható, majd estétől nyugaton zivatarok jelenhetnek meg. Szerdán a középső országrész kivételével mindenütt előfordulhat frissítő zápor, zivatar. A hét közepétől – főként az ország nyugati és északi részein – helyenként kialakulhat zápor, zivatar. A jelenlegi előrejelzések szerint azonban a hétvégéig nem várható olyan markáns hidegfront, amely jelentős mértékben mérsékelné a meleget. A hét végéig az ország döntő részén továbbra is általában 27-30 fok között várható a napi középhőmérséklet (csupán a nyugati országrészben lehet esetleg 27 fok alatti – jellemzően 25-27 fok közötti – napi átlaghőmérséklet). A maximuhőmérsékletek a nyugati végeket kivéve 37-38 fok körül lesznek.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal kéri az ország lakosságát és a hazánkban tartózkodókat, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot. 11.00-15.00 óra között semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Védjék bőrüket a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények alkalmazásával. Vegyék igénybe a hűtött helyiségeket.

Kedden is megdőlt a budapesti napi melegrekord, Újpesten 37,4 fokot mértek. A fővárosban legutóbb 2002-ben dőlt meg július 3-án a napi melegrekord, akkor szintén Újpesten mérték a legmelegebbet, 35,7 Celsius-fokot.

Az elmúlt napokban több, napi hőmérsékleti rekord is megdőlt. Hétfőn a fővárosban több mint 60 éves, míg országosan több mint egy évszázados napi melegrekord dőlt meg. Kedd reggelre virradóra a fővárosban mértek rekordmeleget. Az országos napi melegrekord viszont továbbra is az 1950-ben Pécsen mért 38,1 fok, mivel kedden a legmagasabb hőmérséklet 37,6 fok volt.