Cigányszékházbotrányt emleget a Jobbik

2012.07.04. 15:15
A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza azt a jövő évi költségvetéshez benyújtott bizottsági módosító javaslatot, amely térítésmentesen engedne át egy fővárosi VIII. kerületi ingatlant a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetségnek.

Zagyva György Gyula, a párt országgyűlési képviselője, frakciótárásával, Gaudi-Nagy Tamással közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, minden jel arra mutat, hogy Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának KDNP-s elnöke "el akarta sunnyogni" ezt a lépést, amely egy, többségében az egyházaknak ingatlanokat biztosító módosító javaslatban kapott helyet.

A jobbikos politikus elmondta: az előterjesztésre nézve először azt tartotta veszélyesnek, hogy a Hit Gyülekezete is állami ingatlant kap. "És hoppá, mit találunk ezek közé besunnyasztva, az ingatlanok közé elrejtve a Lungo Drom, mint cigányszervezet kap egy ingatlant az államtól ingyen" - fogalmazott Zagyva György Gyula. Hozzátette, az emberi jogi bizottság legutóbbi ülésén a módosító javaslatról kérdezték Berényi László fideszes országgyűlési képviselőt, a Lungo Drom egyik vezetőjét is, aki sem az ingatlan értékéről, sem annak hasznosítási módjáról nem adott tájékoztatást nekik.

Gaudi-Nagy Tamás "cigányszékházbotránynak" nevezte a történteket, valamint diszkriminációnak minősítette a bizottsági módosító javaslatot, amely szerinte a többi roma és nemzetiségi szervezetet sújtja. A jobbikos képviselő szerint jogosan kérhetne székházat az államtól például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is, amely "magyar ügyben dolgozik". Felvetette továbbá, hogy a "kimúlt" rendszerváltó pártok üresen álló ingatlanjait is érdemes lenne újrahasznosítani.

Ismertetése szerint a VIII. kerületi Bezerédi utca 17. szám alatti ingatlan a magyar állam tulajdonát képezi, ezért az állami vagyonra vonatkozó szigorú szabályok illetik, hasznosításáról pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő dönthet, azonban ingyenesen nem adhatja tovább azt.

Gaudi-Nagy Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen ingatlanátruházást nem lehet végrehajtani a költségvetési törvényen keresztül, vagyis a kormányoldal nem csak az állami vagyonnal kapcsolatos szabályokat, hanem a házszabályt is megsérti. Kifogásolta továbbá, hogy ezt a "közel 300 millió forint értékű" átcsoportosítást sem a Költségvetési Tanács, sem a képviselők nem véleményezhették a 2013-as büdzsé általános vitájában.

A jobbikos képviselők által kifogásolt bizottsági módosító javaslat egy korábban óvodaként működő ingatlant biztosítana a Fidesszel szövetséges Lungo Dromnak. A bizottsági indoklás azzal támasztja alá az ingatlanátadást, hogy az a legnagyobb létszámú és támogatottságú cigány érdek-képviseleti szervezet közösségi céljainak megvalósítását segíti.