Kinevezték az új kórházigazgatókat

2012.07.04. 17:57

Döntöttek az állami fenntartásba került kórházvezetői posztokra kiírt pályázatokról, 35-ből 11 helyen új pályázatot kell kiírni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága.

A medicalonline.hu egészségügyi hírportál hétfőn beszámolt arról, hogy megszületett a döntés az első körben államosított fővárosi és megyei kórházak főigazgatói pályázatairól. A portál akkor azt írta, vidéken szinte minden korábbi vezető a helyén marad, a fővárosban viszont meglehetősen sok helyen kerül sor váltásra. Az egészségügyi államtitkárság akkor nem kívánt reagálni a találgatásokra.

A medicalonline.hu által közölt névsor megyei kórházigazgatók névsora jóformán megegyezik a szerdán nyilvánosságra hozott döntéssel. A korábbi főigazgató pályázata nyert többek között a miskolci, a győri, a zalaegerszegi, a szekszárdi, a székesfehérvári, a kecskeméti, a gyulai, a salgótarjáni és a szolnoki kórházban.

A törökbálinti tüdőgyógyintézet élére viszont nem a korábbi vezető, Fülöp Rudolf, hanem Feder Mark Alexander került, mint ahogyan a szigetszentmiklósi rendelőintézet élére sem Bakonya Máriát, hanem  Raffay Évát választották. Monoron Raffay István újraválasztása helyett új pályázatot írnak ki.

A kórházak harmadában lett eredménytelen a pályáztatás. 35 intézményből 11-ben, köztük az Uzsokiban, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, a szentesi Bugyi István kórházban, az esztergomi Vaszary Kolos kórházban és a Kaposi Mór Oktató Kórházban 30 napon belül új pályázatot írnak ki.

A medicalonline korábbi értesülései szerint Baráth Lajos maradt volna a makói kórház főigazgatója, és Fain András lenne a tatabányai Szent Borbála Kórház új főigazgatója, most azonban ezekben az intézményekben is eredménytelen lett a pályáztatás.

   Kórház neve  Pályázati döntés
1 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Ralovich Zsolt
2 Péterfy Sándor Utcai Kórház Dr. Sásdi Antal
3 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézete Dr. Bene Ildikó
4 Szent Rókus Kórház Dr. Göböl Zsolt
5 Bajcsy-Zsilinszky Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
6 Egyesített Szent István Szent László Kórház Rendelőintézet eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
7 Heim Pál Gyermekkórház Dr. Nagy Anikó
8 Szent Imre Kórház Dr. Bedros J . Róbert
9 Szent János Kórház és Észak budai Egyesített Kórházai Dr. Kázmér Tibor
10 Uzsoki Utcai Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
11 Nyírő Gyula Kórház Dr. Németh Attila
12 Károlyi Sándor Kórház Dr. Bocskai Tamás
13 Szent Lázár Megyei Kórház Dr. Bercsényi Lajos
14 Tüdőgyógyintézet Törökbálint Feder Mark Alexander
15 Szakorvosi Rendelőintézet Gyömrő Dr. Molnár Csaba Imre
16 Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós Raffay Éva
17 Központi Stomatológiai Intézet Dr. Kivovics Péter
18 Szakorvosi Rendelő Monor eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
19 Szakorvosi Rendelőintézet Nagykáta Dr. Saliba Gebrail
20 Szent Borbála Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
21 Fejér Megyei Szent György Kórház Dr. Csernavölgyi István
22 Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
23 Vaszary Kolos Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
24 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
25 Bács-Kiskun Megyei Kórház Dr. Svébis Mihály
26 Pándy Kálmán Megyei Kórház Dr. Kovács József
27 Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza Dr. Bálint Beatrix
28 Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
29 Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-rendelőintézet eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
30 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház eredménytelen, új pályázat kiírása 30 napon belül
31 Tolna Megyei Balassa János Kórház Dr. Muth Lajos
32 Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet Dr. Medgyasszay Balázs
33 Zala Megyei Kórház Dr. Csidei Irén
34 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Dr. Tamás László János
35 BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Dr. Csiba Gábor

Budapesten a Péterfy Sándor utcai Kórházat változatlanul Sásdi Antal, az újpesti Károlyit Bocskai Tamás, a Szent Imrét Bedros J. Róbert vezeti majd, míg az Uzsoki utcai kórházban szintén eredménytelen lett a pályáztatás.

A Heim Pál Gyermekkórházban Harmat György helyett a jelenlegi orvos-igazgató Nagy Anikó irányítja majd, a Szent János Kórház élére visszatér a korábbi főigazgató, Kázmér Tibor, a Jahn Ferenc vezetője Ralovich Zsolt lesz, míg a Központi Stomatológiai Intézeté Kivovics Péter. A medicalonline.hu úgy tudta, hogy az Uzsoki élén maradni fog Golub Iván, az Egyesített Szent István és Szent László élére pedig Müller Péter kerül, de ezekben az intézményekben is eredménytelen lett a döntés.

A Magyar Nemzet szerdán azt írta, hogy a kormány határozott szándéka, miszerint nyugdíjba küldi a 62 évesnél idősebb kórházigazgatókat is, átírhatja a fekvőbeteg-ellátók vezetői posztjaira kiírt pályázatok elbírálását. A most nyilvánosságra hozott döntés szerint több 62 évnél idősebb pályázó nem nyerte el a posztot. A fővárosi Szent János Kórház jelenlegi vezetőjét, Pintérné Gönczi Ágnest, aki idén betöltötte a 63. életévét, Kázmér Tibor váltja. A fővárosi Uzsoki kórházat pedig nem Golub Iván vezeti tovább, aki idén lesz 65 éves.