Vádemelési javaslat emberkereskedők ellen

2012.07.04. 13:17

Vádemelést javasolt emberkereskedelem, kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt egy Svájcban és Magyarországon is tevékenykedő bűnözői csoport nyolc tagja ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), közölte Bartha László, az NNI szóvivője szerdán. A nyomozás során feltárták, hogy a bűnözői csoport tagjai kelet-magyarországi, szegény körülmények között élő, kiszolgáltatott, fiatal nőket utaztattak Zürichbe utcai prostituáltnak, és a bevételüket elvették.

A csoport élén a nyomozók szerint egy észak-magyarországi család állt, amely 2009 elején azzal kezdte tevékenységét Zürichben, hogy védelmi pénz fizetésére kötelezte az ott már jelen lévő futtatókat. A Svájcban tartózkodó, a prostituáltakat felügyelő férj által hazaküldött pénzből felesége Magyarországon újabb fiatal nőket vásárolt, és utaztatott ki. A gyanúsítottakat 2010 nyarán a két ország hatóságai közös akció keretében fogták el Svájc és Magyarország területén. Az NNI a nyolc gyanúsított ellen összesen 36 bűncselekmény elkövetése miatt javasolt vádemelést Fővárosi Főügyészségnek.