Elkezdődött a pécsi vakbélműtétper

2012.07.05. 11:52
2010 nyarán egy húszéves fiatalember belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe. Az ügyészség gondatlan veszélyeztetéssel vádol egy rezidenst, egy belgyógyászt és egy sebészt. Egyikük sem tartja felelősnek magát.

A Pécsi Városi Bíróságon csütörtökön elkezdődött büntetőperben nem ismerte el felelősségét az a három orvos, akiket az ügyészség vétkesnek tart egy vakbélműtéten átesett fiatal 2010-ben bekövetkezett halálában. A vádirat szerint a húszéves fiatalember hasi görcsökre, hányásra és hasmenésre panaszkodva 2010. július 19-én ment be a Pécsi Tudományegyetem Sürgősségi Klinikájának ambulanciájára, ahol a vérvétel után gyulladást diagnosztizáltak nála, majd azzal bocsátották haza, hogy diétázzon. Az állapota azonban nem javult, ezért július 22-én visszament az intézménybe. Ott kétszer is megoperálták, de belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

Az ügyben egy rezidens és egy belgyógyász ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, egy sebésszel szemben pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint a rezidens és a belgyógyász elmulasztotta a beteg vakbelének vizsgálatát, valamint orvosi konzílium összehívását, a sebész pedig nem az első, hanem a második műtét során távolította el a páciens vakbelét, és emiatt romlottak a beteg túlélési esélyei.

A rezidens írásban tett vallomást, amelyet a tárgyaláson felolvastak. Ebben azzal érvelt, hogy szerinte a fiatalember tünetei gyomorbélhurutra utaltak, vakbelének tapintásos vizsgálata ennek alapján nem volt indokolt. Hozzátette: a beteg leleteiről és állapotáról referált belgyógyász kollégájának, a pácienst pedig azzal küldték el, hogy egy napon belül jelentkezzen háziorvosánál újabb vizsgálatokra. Ezt azonban a rezidens szerint ő nem tette meg, ahogy más, evésre, ivásra vonatkozó orvosi utasításokat sem tartott be, nem tanúsított együttműködést a kórház személyzetével.

A belgyógyász azt mondta: nem tudta, hogy a neki referáló kolléganőjének nincs szakvizsgája, de az eredmények ismeretében ő is azon az állásponton volt, hogy nem szükséges a féregnyúlvány tapintásos vizsgálata. Megjegyezte, ha tipikus vakbélgyulladásos tüneteket tapasztaltak volna, ezt elvégezték volna, és konzíliumot is tartanak.

A sebész együttérzését fejezte ki az elhunyt fiatalember családjának, de azt állította, hogy a szakmája szabályai szerint járt el. Úgy fogalmazott: "a saját fiamat sem operáltam volna másként". A per tanúk meghallgatásával folytatódik a Pécsi Városi Bíróságon.