Vona Gábor a Magyar Gárdát dicsérte

2012.07.07. 17:33

Vona Gábor szerint a nemzeti oldal elé húzott „betonfalat” a Magyar Gárda törte át, e nélkül a Jobbik csak egy egyszázalékos, parlamenten kívüli párt lenne. Az ellenzéki párt elnöke szombaton a budapesti Erzsébet téren tartott gárdarendezvényen azt mondta, a Jobbik nemcsak hálával, hanem felelősséggel is tartozik a Magyar Gárdának. Szerinte soha annyi támadás nem ért a rendszerváltás óta magyarországi szervezetet, mint a Magyar Gárdát, holott annak tagjai sosem sértettek törvényt.

Az Erzsébet téren a 3 évvel ezelőtti rendőri akcióra emlékezve, amelynek során a betiltott Magyar Gárda számos tagját elvezették a rendőrök, néhány százan hallgatták a pártelnök beszédét. A Jobbik elnökének véleménye szerint a gárda a magyar társadalom immunreakciója volt a reményvesztettségre.

A pártelnök emlékeztetett a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra, az őszödi beszédre, valamint az ,56-os forradalom 50. évfordulóján történt rendőri túlkapásokra, amelyek során „ismét magyarokat vertek Budapest utcáin”.Vona szerint egyértelművé vált, hogy mostanra teljesen ellehetetlenült a cigány-magyar együttélés.

A pártelnök bírálta az Európai Uniót is, amely megfogalmazása szerint „a nemzet kivéreztetését szánta nekünk”. Közölte, „a franciák, az angolok, a németek a munkánk gyümölcsét akarják elvenni.” Hozzátette, hogy az uniós csatlakozással újrakezdődtek „a magyarellenes gyűlölettel fűtött cselekmények” a szomszédos országokban.