Lenke
17 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Futunk a pénzünk után

2012.07.09. 07:44
Mintegy 2000 milliárd forinttal juthat kevesebb Magyarországnak a következő EU-s költségvetésből, ha nem sikerül jobb belátásra bírni a bizottságot és a nettó befizetőket. Az EU szegényebb országai szervezkednek, egyelőre működik a közös tiltakozás. Magyarországon az elmúlt években minden állami fejlesztés a kohéziós támogatásokból ment, ezért alapvető érdek küzdeni a forrásokért.

A Brüsszelben tartott EU-csúcs után Orbán Viktor azt mondta, hogy kemény szavakkal szólt hozzá az EU költségvetéséről szóló vitához. "A dokumentum nem képezi tárgyalás alapját" – idézte önmagát a miniszterelnök. (A tanácskozás zártkörű volt, csak az elnökök és miniszterelnökök lehettek jelen.)

A vitatott dokumentum az EU 2014 és 2020 közötti költségvetését vezette elő. A dokumentumban ugyan egyelőre kevés szám van, de a benne foglalt rendszerből kiszámolható, hogy az Magyarországnak nagyon kedvezőtlen.

Orbán: Nem eredmény, hanem kudarc

A csúcson most csak annyiról döntöttek, hogy idén év végéig meg akarnak állapodni a végleges, már konkrét számokkal kiegészített költségvetésben. A csúcson egyértelműen ebben a témában volt a legaktívabb Magyarország, és több ponton módosíttatta az úgynevezett tanácsi következtetéseket, vagyis a csúcs záródokumentumát.

A tervezett szöveg a költségvetésről szóló részt így kezdte volna: "üdvözöljük a dán elnökség eredményeit", amire Orbán ezt mondta: "Nem üdvözlöm, és ez nem eredmény, hanem kudarc". A szöveget így puhították fel: „Az Európai Tanács üdvözölte a dán elnökség során e tekintetben elért eredményeket, amelyek alapul és iránymutatásul szolgálnak a tárgyalások utolsó, a soron következő ciprusi elnökség ideje alatt lebonyolítandó szakaszához”. Ez első ránézésre nem hangzik nagyon másképpen, de a diplomácia nyelvén erősen utal rá, hogy itt még nagyon távol van a megegyezés.

000 DV1205115
Fotó: John Thys / AFP

És többek között magyar nyomásra bekerült a bekezdésbe ez a félmondat is: „tiszteletben tartva azt az elvet, hogy nem születik megállapodás a részletekről addig, amíg az egészről nem sikerül megállapodni” – ez pedig nem jelent mást, mint hogy a keletiek az utolsó percig fenntartják maguknak a jogot a zsarolásra, hiszen így addig nem lehet semmilyen részterületet lezárni, ameddig az őket is érdeklő dolgokban nincs egyezség.

A tavasz óta dúló EU-n belüli harcot a külföldi elemzések nevezték már szegények és gazdagok, illetve régiek és újak háborújának is. Hiszen a kohéziós támogatásokra (erre megy az EU költségvetés bő harmada) leginkább rászorultak a szegényebb tagállamok, míg a pénzüket a nettó befizetők féltik.

Oszd meg és uralkodj

A jelenleg napirenden lévő terv persze nem azt mondja ki, hogy Magyarország kapjon kevesebb pénzt. Hanem az új elosztási szabályok olyanok, hogy az éppen Magyarország számára a legkedvezőtlenebb.

A magyar diplomáciai ügyeket jól ismerő forrásunk szerint ebben a helyzetben az a különösen nehéz, hogy sikerül-e a kohéziós pénzekre ácsingozó tagállamokat összefogni, hogy közös tiltakozással legyen elég erejük. Ugyanis a terv az egyik legnagyobb érintettnek, Lengyelországnak nem jelentene érvágást. Sőt, ők akár sokkal jobban is járhatnak vele. „Azt akarhatták, hogy harapjuk át egymás torkát” – mondta. De egyelőre sikeres az összefogás, a visegrádi csoporton belül, és bővebb körben is.

A lengyelek ugyanis a közös agrárpolitikai támogatások megkurtításával kerülhetnek nehezebb helyzetbe, és ez egyelőre egyben tartja a pénzre várók koalícióját. „Ameddig lehet maradjunk együtt, a végén úgyis mindenki már önmagáért küzd, de nagy engedményeket csak közösen érhetünk el” – az Index információi szerint ez most a magyar diplomácia vezérelve, és egyelőre működni látszik az egységfront. Hol a lengyelek, hol a szlovákok, hol a csehek, hol a románok hol pedig a magyarok tesznek egy-egy látványos és harcos gesztust, ami mellett a többiek felsorakoznak, így gyakorolva nyomást a nettó befizetőkre és az Európai Bizottságra.

Hogyan lettünk megszívatva?

Magyar számítások szerint a mostani terv – amiről Orbán azt mondta, hogy elfogadhatatlan – 20-25 százalékkal kurtítaná meg a Magyarországnak járó kohéziós pénzeket 2014-2020 között, a mostani ciklushoz képest. Vagyis mintegy 2000 milliárd forintról van szó.

A veszteség egyik oka, hogy a bizottsági tervben megjelent egy új kategória: az átmeneti régió, és a teljes kohéziós keret bő 10 százalékát ezek a régiók kapnák. A kohéziós alapok eddig elsősorban olyan tagállamoknak jártak, amelyekben az egy főre eső GDP nem érte el az uniós átlag 75 százalékát. A hét hazai régió közül a Közép-Magyarországi Régión kívül (Budapest és közvetlen környéke) mindegyik e szegénységi küszöb alatt van. Az új besorolásban megjelenő átmeneti régió a 75 és 90 százalék közöttiekre vonatkozik. Ilyenből egyetlen egy sincs Magyarországon, a budapesti régió felette, a többi hat alatta van az átmeneti régióra vonatkozó számoknak. Vagyis a kohéziós keret ezekre fordított új része nekünk egy az egyben kimarad, holott a teljes kohéziós keret mértéke lényegében változatlan marad.

Szóval több szeletre osztották a tortát, és van olyan szelet, ami nekünk alapból nem jár. (Egészen pontosan a mostani ciklusban 348 milliárd euró jutott kohéziós támogatásokra, a következő ciklusban pedig 336 milliárd jutna, vagyis a torta is kisebb lesz valamivel.) Az új kategória egyértelműen a régebbi tagállamoknak kedvez, mert ilyen átmeneti régiók nagyobb számban Németországban, Belgiumban, Franciaországba, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Görögországban vannak.

A másik, ennél is nagyobb érvágást okozó új szabály a capping, vagyis sapkázás, értelmesebb fordításban plafon. Ez azt jelentené, hogy egy tagállam GDP-jének 2,5 százalékánál nagyobb összeget nem kaphatna a kohéziós alapokból. Eddig ezt a plafont országonként határozták meg, és a Gyurcsány-kormány 3,5 százalékos plafont alkudott ki Magyarországnak erre a ciklusra. Itt tovább ront a helyzeten, hogy a magyar növekedési kilátások rosszabbak mint a régiós országokéi, és a rendszer szerint minél szegényebb valaki, annál kevesebb is jár.

A bizottság szakítana azzal is, hogy az ÁFA elszámolható költség maradjon a pályázatokban. Ez az EU-ban különösen magas magyar ÁFA miatt okozna hatalmast érvágást itthon, mert a nemzeti önrészt jelentősen növelni kellene. Magyarország azt is ellenzi, hogy szigorúbban határozzák meg, hogy mire lehet elkölteni a pénzeket.

Az sem tetszik nekünk, hogy országonként a teljes keret 5 százalékát félre kellene tenni, és ezt a keretet a jól teljesítők meghatározott célokra költenék csak el, a ciklus végén, 2019-ben. Ez azért lesz nehéz, mert 2020-ig kellene megpályáztatni egy igen nagy összeget, ráadásul korlátozott célokra. Márpedig már most is nehéz szabályosan elkölteni a rendelkezésre álló keretet, és a ciklus végén egy ekkora összeg megpályáztatása a mostani tapasztalatok alapján az őrületbe kergetné a magyar bürokráciát.

Egyébként is szigorítanák az ellenőrzést, erősebben kellene bizonyítani, hogy a közös pénz hatékony célokra megy, a bizottság könnyebben felfüggeszthetné, vagy akár le is állíthatná a kifizetéseket. Ezen a területen lesz a legnehezebb érvelni, és itt a legkisebb egyelőre a szegények ellenállása is.

Barátok közt

Alapvetően két csoport feszül most egymásnak. Az egyik oldalon van a „Jobb költekezés barátai” (Friends of Better Spending) csoport, benne Németország, Franciaország, Finnország, Ausztria, Svédország és Hollandia. A másik oldalon pedig a Kohézió Barátai, Magyarországgal és a 2004 óta csatlakozott országokkal, illetve a régiek közül Portugáliával, Spanyolországgal, Görögországgal és a jövőre az EU-ba lépő Horvátországgal.

Utóbbiak szervezkedése odáig ment, hogy június elején Bukarestben saját csúcsot tartottak, ahol közös nyilatkozatban tiltakoztak a kohéziós pénzek átszervezése és megkurtítása ellen. Ezen a csúcson Orbán Viktor többek között ezt mondta: „Ma az Európai Unió történetében egyetlen olyan eszközt ismerünk, amely bizonyította, hogy képes növekedést ösztönözni és munkahelyeket teremteni. Érdekesek azok a viták, melyek most zajlanak, hogy milyen új eszközöket vessünk be a növekedés érdekében, figyeljük az erre vonatkozó kezdeményezéseket, hallgatjuk az új francia elnököt, de mi, magyarok csak egyetlen dolgot tudunk biztosan, ez pedig az, hogy a kohéziós politika az eddig ismert egyetlen és bizonyítottan sikeres, növekedést gerjesztő eszköz; minden más remény, jövőre vonatkozó várakozás, spekuláció.”

És valóban, Magyarországon gyakorlatilag nincs fejlesztés önerőből. 2009 óta az állami beruházások 97 százaléka ment kohéziós pénzekből. Összehasonlításul ez az arány Litvániában 87 százalék, Lengyelországban pedig csak alig több mint 50 százalék. Vagyis Magyarországon nem épül út, vasút, iskola vagy közvilágítás önerőből, teljesen az EU-s pénzekre vagyunk utalva. Nem véletlen, hogy verjük az asztalt, ameddig csak lehet.