Kitiltották a vándorméhészeket Gödöllőről

2012.07.23. 12:30

A mézelő méhek között tapasztalt fertőző betegség miatt zárlatot rendeltek el Gödöllőn és a környék több településén a méhekre, az azokkal kapcsolatos termékekre, valamint a méhekkel érintkezésbe kerülő bizonyos tárgyakra – közölte a város önkormányzata.

A kerületi főállatorvos által jegyzett határozat szerint a Pest megyei kormányhivatal élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága azt követően rendelte el a zárlatot, hogy az egyik szadai méhészetben a mézelő méheknél nyúlós költésrothadás betegséget mutattak ki.

A hét végétől visszavonásig érvényes zárlat ideje alatt Gödöllő teljes közigazgatási területén, valamint Erdőkertesen, Szadán és Veresegyházon tilos a mézelő méhek, az azokkal kapcsolatos termékek, illetve az azokkal érintkezésbe került eszközök elszállítása. Tilos a vándorméhészek letelepedése is.

Az érintett területen valamennyi méhészet méhcsaládját hatósági állatorvosnak vagy a méhegészségügyi felelősnek kell megvizsgálnia.