Egymilliárdba kerülhet a Nyugati felújítása

2012.07.25. 15:02

Huszonnyolc millió forintért készül el a Nyugati pályaudvar tetejének a felújítási terve, derül ki a keddi Közbeszerzési Értesítőből. A MÁV pályázatára 11 ajánlat érkezett, a munkát az MG Építész Kft., és a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. alkotta konzorcium nyerte el. A nyertesnek egy megvalósíthatósági tanulmányt is kell készítenie a pályaudvar teljes felújításáról.

A MÁV sajtóosztálya az Index kérdésére azt közölte: a tetőszerkezet felújításának a költsége várhatóan megközelíti az egymilliárd forintot. Pontos adatot csak azután tudnak mondani, miután elkészültek a felújítási tervek. A munka 2014-ben befejeződhet be. A MÁV szerint a tetőszerkezetet azért kell felújítani, mert a pályaudvar utolsó felújításánál rossz minőségű anyagokat használtak, a karbantartási munkák elmaradtak, így az épület műszaki állapota leromlott.

A Nyugati pályaudvart utoljára 1978-1988 között újították fel, a munkára akkor országos tervpályázatot írtak ki, a rekonstrukciót az UVATERV és a MÁVTI vezették. A Körút felőli homlokzatot pedig 1998 újították fel, azóta jelentősebb javítást nem végeztek az épületen.