Schmitt Pál elköltözött

2012.07.30. 07:24

A volt köztársasági elnök családja elhagyta a Béla király úti elnöki rezidenciát – írta meg a Blikk. Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatóságának vezetője mondta el a lapnak, hogy Schmitt Pál kiköltözött az elnöki rezidenciából.

A Blikk úgy tudja, hogy az épületen kisebb munkákat kell elvégezni, majd ezután, néhány héten belül Áder János államfő és családja veheti át az épületet, de addig Áderék a saját lakásukban laknak. Áder Jánost májusban választották köztársasági elnöknek, de mivel korábban EP-képviselő volt, ezért nem volt neki sürgős, hogy átvegye a rezidenciát. A Brüsszeli életüket időbe tellett felszámolni, így Schmitt Pál az áprilisi lemondása után több mint két hónapig maradhatott az elnöki rezidencián. „Ami jár az jár, ami nem jár, az nem jár” – mondta májusban, és úgy nyilatkozott, hogy nem tud kiköltözni, mert még nincs meg az új helye.

Pedig vagyonnyilatkozata szerint Schmittnek öt ingatlanja is van. A kisebb vidéki nyaraló és a belvárosi 69 négyzetméteres lakás mellett egy II. kerületi villa és két nagy értékű lakóparki lakás is van a nevén. A volt államfő ennek ellenére eleinte élt volna a jogával, hogy az állam élete végéig méltó szolgálati lakást biztosítson számára. A KEH-nél erre a célra ewl is különítettek 150 millió forintot, de Schmitt végül úgy döntött: „az ország gazdasági helyzetére tekintettel” nem él a lehetőséggel.

A Blikk érdeklődött Kiss Norbertnél, Schmitt Pál titkárságvezetőjénél arról, hogy hova költözik a volt államfő. Azt a választ kapták, hogyha lesz bármi mondanivalójuk, azt időben közölni fogják.