Kisebbségbe szorulhat a tiszavasvári Jobbik

2012.07.31. 20:27 Módosítva: 2012.07.31. 23:26

Szerdán, a képviselő-testület ülésén derül ki, hogy kisebbségbe kerül-e a Jobbik a 12 tagú tiszavasvári képviselő-testületben, amelynek előző ülésén új frakció megalakítását nyilvánította ki hét helyi képviselő, közölte Palló Sándor (Fidesz–KDNP), az egyik érintett.

A hét képviselő Tiszavasváriért elnevezéssel szándékozik létrehozni az új önkormányzati frakciót, de hivatalos megalakítását az önkormányzat jelenlegi szervezeti és működési szabályzata (szmsz) nem teszi lehetővé. A hetek azonban szerdán megváltoztathatják az szmsz-t.

Pallón kívül a szintén Fidesz–KDNP-s Szőke Zoltán, három független képviselő, valamint a Jobbiktól hozzájuk csatlakozó Szakolczai Attila és Papp Mária akarja létrehozni a Tiszavasváriért elnevezésű új önkormányzati frakciót.

A hivatalos megalakulás után a Jobbiknak Fülöp Erik polgármesterrel együtt öt tagja marad a tiszavasvári helyhatósági testületben az eddigi hét helyett.

Négy nappal korábban, egy szokásos havi testületi ülésen derült ki, hogy két jobbikos is pártja ellen fordult. Mindez az első napirendi pont tárgyalásánál derült ki. Palló akkor elmondta: a leendő frakció változtatásokat sürget a csőd szélén álló önkormányzatban.

A 2010-es önkormányzati választáson három magyarországi településen, Tiszavasváriban, Hencidán és Hegyháthodászon nyert jobbikos polgármester-jelölt, időközi választáson pedig Gyöngyöspatán.