A Fidesz elutasítja a bűnözők rasszokba sorolását

2012.08.02. 11:41
A Fidesz-frakció elfogadhatatlannak tartja Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő faji megkülönböztetésre irányuló törvényjavaslatát, amely bőrszín alapján csoportosítaná a bűnelkövetőket.

A Jobbik szóvivője szerdán ismertette azon előterjesztését, amelyben azt kezdeményezi, hogy a bűnügyi nyilvántartások a jövőben a bűncselekmények elkövetőinek etnikai hovatartozását is tartalmazzák. A politikus amerikai példára hivatkozva hét „nagyrasszba" sorolná a bűnelkövetőket az „antropológia tudományát segítségül hívva".

A Fidesz képviselőcsoportja az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében erre reagálva emlékeztet: a nyomozások során bármely bűncselekmény elkövetőinek adatai nyilvánosságra hozhatók, a magyar alaptörvény pedig világosan megtiltja a politikai, vallási, faji, illetve az önkényes megkülönböztetés összes formáját.

A kormánypárt kiemeli továbbá, hogy alapvető társadalmi értéknek és a békés társadalmi együttélés alapjának tekinti az alaptörvényben foglaltakat, ezért elutasítják a Jobbik "rasszista előterjesztését".