Pálinkamester-képzés indul a Corvinuson

2012.08.05. 12:33

Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket.

A Corvinus újonnan indított szakának szakfelelős. Kasza Gyula egyetemi adjunktus lett, aki másfél évig volt a Pálinka Nemzeti Tanács titkára. A Corvinuson már tíz éve nagy sikerrel működik a szőlész-borász szak, felsőfokú pálinkamester képzés azonban mostanáig nem volt elérhető Magyarországon, emlékeztetett a szakember. Elmondása szerint ezért a BCE munka mellett elvégezhető, diplomával elismert szakirányú továbbképzést állított össze a pálinkás szakemberek és a pálinkakészítés iránt érdeklődők részére. Az egyetem célja, hogy aktívan hozzájáruljon a pálinkás szakma szakember-ellátottságának és szakmai presztízsének fejlesztéséhez.

Kasza kiemelte: a képzés összeállításánál a piac által elvárt ismereteket, illetve az elmélet és gyakorlat összhangját tartották szem előtt, melynek alapján a hallgatók elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait, vagy akár saját pálinkafőzdét menedzselhetnek. Kasza Gyula megjegyezte, a képzés által érintett legfontosabb területek kiterjednek a pálinkakészítés technológiájára, műveleteire és berendezéseire, a pálinkaminőség-vizsgálatra és a minősítésre, a nyersanyagismeretre, a különleges párlatok készítésére, a pálinkakultúrára, pálinkamarketingre és a szakjogi, vállalkozási, pénzügyi, illetve kereskedelmi ismeretekre.

Minden tantárgyat olyan oktatók tanítanak, akik saját maguk is elismertek a szakterületükön. Az egyes tantárgyak keretében ráadásul híres pálinkamestereket, tapasztalt kereskedőket, neves étteremtulajdonosokat és reklámszakembereket látnak vendégül, akik egy-egy óra keretében saját személyes tapasztalataikon keresztül mutatják be a tananyagok gyakorlati vonatkozásait, árulta el a szakfelelős. Mint hozzáfűzte, a képzés résztvevői az élelmiszertudományi kar jól felszerelt laborjában és pálinkatanüzemében mélyíthetik el az elméletben megtanultakat. A hallgatók emellett minden félévben tanulmányi túrára indulnak, amelynek keretében megismerkednek egy-egy országrész nevezetes főzdéivel, párlataival és elismert szakembereivel.

Kasza Gyula beszámolója szerint a négy féléves képzés 15 főtől indítható. A szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők pálinkamester szakmérnök, míg a más területen végzett, legalább főiskolai, illetve BSc szintnek megfelelő felsőfokú végzettségű hallgatók pálinkamester szaktanácsadó képzettséget szerezhetnek. A képzés nyitva áll a felsőfokú képzettséggel nem rendelkezők számára is, részükre azonban diploma nem, csak a képzésen való részvételt tanúsító igazolás lesz kiadható. Az oktatásra augusztus 31-ig lehet jelentkezni; részletes adatokat itt találhatnak az érdeklődők.