Lebontatnák P. László pécsi szállását

2012.08.06. 08:51

A pécsi önkormányzat lebontatná azt a Magtár utcai házat, amelyben Bándy Kata feltételezett gyilkosa, P. László töltötte az éjszakákat Pécsen, írja a Magyar Nemzet. A nagyon rossz állapotban lévő, városszéli házban P. László elfogása előtt önkényes lakásfoglalók éltek együtt olyanokkal, akik legálisan laktak önkormányzati lakásokban. Miután a gyilkosság gyanúsítottját elfogták, a házból néhány nap alatt szinte minden régi lakó elköltözött. Többen arról beszéltek újságíróknak: félnek, hogy rajtuk állnak bosszút a fiatal pszichológusnő meggyilkolása miatt, amelyhez pedig semmi közük.

Pécs alpolgármestere, Nagy Csaba a Magyar Nemzetnek azt mondta: fel akarják számolni az efféle nyomortelepeket, az eddiginél sokkal szigorúbb szabályozást készítenek elő, bezárják a rendeletekben lévő kiskapukat. A céljuk az, hogy érdemben tudjanak fellépni az önkényes lakásfoglalókkal szemben, akiket korábban csak nehézkesen tudtak kitenni. Az alpolgármester egyelőre nem akart a megvalósítás részleteiről beszélni, de annyit elmondott  a lapnak, hogy vagy értékesítik az így megüresedő ingatlanokat, vagy akár el is tüntetik a nyomortelepeket. A Magtár utcai ház kiürítése már elindult, a kilenc lakás közül kettőben legálisan lakó bérlőknek új otthont keresnek. A Magyar Nemzet úgy tudja: lenne vevő az ingatlanra.

Az önkényes lakásfoglalók elleni fellépést eredetileg a Jobbik kezdte sürgetni Bándy Kata meggyilkolása után Pécsen. Július 18-án, amikor P. Lászlót előzetes letartóztatásba helyezték, a Pécsi Ítélőtábla előtt sajtótájékoztatót tartott két jobbikos politikus. Gyimesi Gábor, a Jobbik helyi önkormányzati képviselője arról beszélt: a lakosságot félelemben tartó bandák önkormányzati bérlakásokban élnek házfoglalóként, ezért végig kellene vizsgálni a lakásokat, milyen károkat okoztak, és feljelentéseket tenni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport