Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Itt tárolták a szovjet atomtölteteket

2012.08.11. 12:17
A természet idővel mindent visszavesz – ez juthat az embernek az eszébe, ha felkeresi a hidegháború Tótvázsony melletti mementóját. A helyiek által Kis-Moszkvaként emlegetett egykori titkos szovjet katonai laktanya romjai nyomaiban emlékeztetnek arra, hogy az oroszok kivonulásáig több mint ezren élhettek itt. Riport a szellemvárosról, ahol néhány száz méterre az atombunkerektől játszótér és gyerekmedence is van.

A lépcsőházban egy cirilbetűs Bulgakov feliratú postaláda előtt állva bizonytalan kézzel nyomtam le az egyik lakás bejáratának a kilincsét, mintha csak attól féltem volna, hogy maga Brezsnyev ordít rám mögüle, hogy "стоп!", bármit is jelentsen az. A szétvert lakás padlóján – természetesen egy jégkorcsolyázónővel a címlapon – egy 1990 márciusi orosz napilap hevert. A Bakony lábánál lévő erdőben eldugott katonai objektumot az utolsó szovjet katona ekkor hagyta el. Csak a rendszerváltás után derült ki, hogy valószínűleg atomtölteteket tároltak itt.

A minket kísérő katonák azt mondták, hogy annak idején állítólag 12 óra alatt ürítették ki a laktanyát. Előtte magyar katonának tilos volt a területre lépni, ezután viszont 1993 augusztusáig egy magyar őrszázad vigyázott a kihalt bázisra. A területet azonban nem sikerült hasznosítani, pedig szóba került az is, hogy itt tárolják a Magyar Nemzeti Bank nemesfémkészletét. Ma már áram sincs a laktanyában, és a fémtolvajok is rájárnak.

Sztalker

Vadul csaholva fogadott minket a láncra kötött burkus kutya az objektum bejáratánál. A Nagyvázsony, Tótvázsony és Úrliget alkotta háromszögben található erdős helyet nem címkézik fel a térképek. A honvédség két katonájával indultunk el bejárni a zónát. A bejárattól nem messze van a lakóövezet, azaz három panelház. Eredetileg csak két 30 lakásos központi fűtéses épület volt, de 1986-ban a tábor kinőtte az elsőt, ezért egy szintén négyszintes, 32 lakásos panelházat húztak fel az út túloldalára. Ennek az alagsorában alakították ki a 4 tantermes, 50 férőhelyes iskolát és a tornatermet, valamint a 25 férőhelyes óvodát.

A bokrokon átgázolva jutottunk be az egyik épületbe. Szerencsére mi egy harmincfokos napsütéses napon jöttünk ide, de az első gondolatom az volt, hogy ezekben a poszt-apokaliptikus hangulatot árasztó szétvert lakásokban nem kellene sok időt eltölteni egy esős őszi éjszakán ahhoz, hogy az ember megőrüljön. Pedig a magyar szakemberek által tervezett és kivitelezett lakások tisztességesen, konyhával, fürdőszobával, vécével, nappalival, illetve egy egész és egy gyerekszobával felszerelt szolgálati lakások voltak, és a korabeli szovjet színvonalat első ránézésre megüthették.

Az eltűnt idő nyomában

Mivel a katonák a családjaikkal együtt állomásoztak itt, a gyerekeknek építettek óvodát és iskolát, de nem messze a játszótértől, a szögesdrótos betonfal előtt még egy hatalmas gyerekmedence is volt csúszdával. Egyes lakásokban az ajtófélfába vésett skálák mellett mikiegeres matricák jelezték a gyerekszobát. Aranyos volt az a lakás is, ahol a konyhát virágmintákkal, a vécét pedig szívekkel festették tele, bár most csak egy adag szar volt annak középpontjában.

Most viszont a radiátorok ki vannak szaggatva, a szobákat elválasztó beépített szekrények falai át vannak szakítva, a tapéta és a vakolat majdnem mindenhol leszakadt, a székeket forgácsokra, a vécécsészéket pedig darabokra törték. Mintha csak a németek elől vonultak volna vissza, mint Sztálingrádban. Kísérőink szerint a korábbi lakosok érthetően nem örülhettek, hogy vissza kell menniük, és itt kell hagyniuk a nyugatot – ami az ő szemszögükből Magyarország volt. Az egyik 1984-es gyártású betört ablak előtt állva kinyitottam pár épségben megmaradt beépített szekrényt, de hamar abbahagytam attól tartva, hogy kígyófészekre bukkanok. Mert állatok akadnak itt bőven.

Az elveszett világ

A rengeteg kullancson kívül több állatfaj is fel szokott bukkanni a 35 hektáros területen. „Itt találtam a múltkor egy kétméteres siklót, egy alkalommal pedig arról a kerítésről szabadítottam ki egy őzet” – mutatta az egyik kísérőnk, aki elárulta, hogy éjszakánként elég félelmetes a környék az őzek és a vaddisznók miatt, de van olyan csatorna is, amiben egy borzcsalád él. Az őrök egyesével gyakran bejárják a területet az őrkutyával, ami egyébként egyszer úgy megijedt egy vaddisznótól, hogy elszaladt.

Száz méterre egy vadmalac koponyacsontjára léptem, az atomraktár oldalsó bejárata fölött pedig darazsak nyüzsögtek. Az egyik térdmagasságban lévő aknán benézve pedig egy sikló levedlett bőrét láttam – az egykor szigorúan őrzött raktárt egyébként fél méter vastag kettős vasajtórendszer zárja el a külvilágtól. A természet a legtöbb helyen annyira jelen van, hogy a parancsnoki épületben például egy Stephen King-könyvbe illő látvány fogadott: egy betört ablak két üvege közé két döglött madár került.

Az aszfaltot egyre több helyen döfi át a gaz, és a rozsdás vasváz között már ott is nőnek fák, ahol 25 éve még fedett épület állt. A sportpályát – ami egyben helikopter-leszálló is volt – hosszú szálú, száraz fű borítja, a közepén egy fatalicska hever, amit egy tetten ért fémtolvaj hagyott hátra. Az üvegháznak már csak a váza áll, a közepén egy rozsdás radiátor van, az egykori üvegtetős könyvtárban pedig zöldesbarna masszaként burjánzik a mennyezeti szigetelésből egykor kitépett, mohával benőtt üveggyapot. A benzin- és az olajtározókat is ellepték a kúszónövények, a szabadtéri medencéből pedig fák nőttek ki.

Legenda vagyok

A kommunizmus innen sem tűnt el nyomtalanul. Az oktatóhangár csarnokában a bejárat fölött szinte tökéletes állapotban maradt meg egy Marxot, Engelst és Lenint ábrázoló festmény, a parancsnoki épület előtt pedig Lenin mellszobrának repedező talapzata áll, a legfelső emeleten pedig darabokra zúzott Lenin-mozaik porosodik a földön, de a legkülönbözőbb helyeken bukkantunk rá például a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét bemutató könyvekre. (Ez az emelet egyébként a délszláv háborút idézően romos, a falból tégladarabok törtek ki, és a szobákban egymásra vannak hányva a székek és az asztalok.)

A tipikus honvédségi hangulatnak is megmaradtak a nyomai, habár fegyvereket egyáltalán nem hagytak hátra, csak néhány ellőtt lőszer hüvelyét. A parancsnoki épület földszintjén például fogda volt, ami a hivatalos iratok szerint viszont egy „10 fős gyengélkedő volt 3 orvosi munkahellyel”. A polcokon NDK-s szappanok és illatosítók, a szekrényajtókon orosz nők kifakult matricái vannak.

A garázsépületben még látszanak a BMT-72 tankoknak kialakított parkolóhelyek, és a garázsokban – amiknek a tetejét belülről fémhálóval árnyékolták le, hogy megzavarják a műholdakat – a faliújságon még ki lehet venni a rakétaszállító teherautók rajzait.

Volt itt még fűrészüzem, lakatos-, kovács- és asztalosműhely, illetve vadászház, teázó, fodrászat és vegyesbolt is. A konyha és a 120 fős étkező alatt ételt és ruhákat tároltak, de nem messze található az egykori káposztasavanyító is. A hőközpontban még mindig ott vannak a hatalmas kazánok, bár az egyiket már ellopták.

Elveszett jelentés

Felkerestük a Hadtörténeti Intézetet, ahol közölték, hogy alig maradtak fent – vagy eleve nem is léteztek – dokumentumok a laktanyáról, de azért elküldték nekünk az objektum magyar részre történő átadásakor, 1990. március 28-án született jegyzőkönyvet (Hadtörténelmi Levéltár, MN Különgyűjtemény C-361).

Ebből kiderül, hogy a 0306 helyrajzi számú, külterületi fekvésű, Nagyvázsony 5. tulajdoni lap számú ingatlan 35 hektár és 4368 m² nagyságú. A területen 43 épület állt, ezek beépített légtérfogata 83,34 lm³ volt. A két atomraktár légtérfogata együtt 5,58 lm³. „A zárt objektumon kívüli létesítmények száma 7 db, óvóhely rendeltetésű, az objektumtól kb. 10 km-re elszórtan találhatók. Légtérfogatuk 30 lm³, valamint 1 db családi pihenő” – olvasható a jegyzőkönyv másolatában.

A terület áramellátását két darab 400 kVA-es transzformátor biztosította. A búvárszivattyúval kitermelt vízkészlet 100 m³-es vasbeton tárolóban volt, a szennyvizet pedig kétszintes oldómedencébe vezették.

Az egykori épületkomplexumról és atombunkerről az alábbi két könyvben jelentek meg adatok:

  • Homor György: Szovjet csapatkivonás térségünkből (Pápa, 2009.)
  • Kárpáti Ferenc: Puskalövés nélkül… (Budapest, 2011.)
A K-1 és K-2 jelzésű föld alatti objektumokban tárolhatták a szovjetek a nukleáris robbanófejeket
A K-1 és K-2 jelzésű föld alatti objektumokban tárolhatták a szovjetek a nukleáris robbanófejeket
Fotó: Google Maps / HM HIM Hadtörténelmi Levéltár / Index

Visszatérés a szép új világba

Amikor először mentünk el Kis-Moszkvába, nem kaptunk engedélyt arra, hogy bemenjünk az egykori atomfegyver-tárolók valamelyikébe, ezért csak kívülről néztük, ahogy az árnyékos főbejárat előtt repkedtek a denevérek, mint valamelyik Batman-filmben. Tíz nappal később megjött az engedély, és bejutottunk a K-2-es objektumba, de nem a két főbejárat egyikén keresztül, mert azt belülről lezárták, hanem a bozóton átvágva egy rejtett oldalsó bejáraton át.

A bunkerek egyébként is álcázva vannak (úgy néznek ki, mint egy kis domb, és még a betontető kilógó része is terepszínűre van festve), csak a villámhárítók lógnak ki a fák közül. Rejtett lőállásokból őrizték őket éjjel-nappal, az apró vasbeton bunkerek meglepetésszerűen tűnnek elő a fák, bokrok közül.

Meredek lépcső vezetett le a földalatti raktárba, ahol kb. 16 fok volt, miközben kint a napon ennek a duplája lehetett. Atomtámadás esetére a bunkerben oxigénfejlesztő, víz- és szennyvíztároló rendszer volt, ezek a rendszerek természetesen ma már nem működnek. Ugyan hivatalosan sosem jelentették ki, hogy itt valóban atomtöltetek voltak, a rendszerváltás után kiderült, hogy Magyarországon tartottak ilyeneket a megszálló oroszok, ez a sárga-fekete csíkos jelzésekkel ellátott raktár pedig megfelelhetett erre a célra. Az egyik tárolóhelyiségben még most is ott hevernek a fémkampók, amikkel a töltetek ládáit rögzítették.

A kétszintes átrakodócsarnok alsó szintjén lévő négy teremben tárolták az atomfejeket. Látszik, hogy gyorsan kellett kipakolni, erről árulkodnak az egyik elhagyott gumikesztyűn kívül az itt is földre hányt berendezések. Az újságírók közül elsőként a Heti Válasz munkatársai jutottak be ide 2005-ben, azóta viszont már többen is megfordultak itt, és nem feltétlenül csak engedéllyel, legalább is erre utal pár itt hagyott sörösdoboz, amiből néhányat egyébként a laktanya bármelyik épületben lehet találni.

Az atomraktár padlóján két sorban helyezték el azokat a görgős dobozokat, amelyekben a robbanófejeket tárolták. Az emeléshez mindig ugyanoda, a csigasor alá kellett állítani őket, ezért a ládák körvonalait a padlóra festették. A konténerek eszerint 150×250 cm hosszúak lehettek. Minden sorban hét, azaz minden tárolóban 14, tehát 56 darab ilyen konténer volt a raktárban, vagyis a két bunkerben (K-1 és K-2) együtt 112 lehetett.

Alig 22 éve ürítették ki a szovjet atomraktárt, mégis olyan volt, mintha a Prometheust elhagyva hatoltunk volna be egy 2000 éve elhagyott űrhajóba. Csak itt a xenomorphnál is félelmetesebb lények voltak: a szovjetek.