MSZP-s polgármester buzdít tüntetésre

2012.08.13. 14:59

Tarnabod önkormányzatának állami támogatásáért kezdett demonstrációt hétfőn a településen mintegy ötven helybeli, mert az önkormányzati kassza kiürült, és a szociális segélyben részesülők immár több mint egy hónapja nem kapták meg járandóságukat.

A befogadó falu

A 726 lelkes Tarnabodon 2004-ben indult a befogadó falu-program. Hajléktalan családokat költöztettek a faluba, ahol újrakezdhették életüket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2011-ben átvette az önkormányzattól a helyi oktatási intézményeket. A faluban 15 hajléktalancsalád telepedett le. A faluközpontban egy kocsmából játszóházat alakítottak ki, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása érdekében tanodát, illetve gyerekházat hoztak létre, és információs tanácsadó iroda segíti a fiatalok munkakeresését.

A nyolcszáz lakosú hevesi község, ahol hatszázan élnek segélyből, azért nem tudja teljesíteni a kifizetéseket, mert a szomszédos Tarnazsadány-Tarnabodnak az intézményfenntartói társulás és a körjegyzőség működtetése okán felhalmozott hiánya miatt 6,8 millió forintos inkasszót jegyeztetett be a település számlájára.

Tarnabod úgynevezett önhiki - önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó - támogatás iránti igényt nyújtott be az államkincstárhoz. A demonstrálók ennek soron kívüli pozitív elbírálását szeretnék elérni.

Pető Zoltán (MSZP) polgármester elmondta: július eleje óta nem fizették ki az önkormányzati dolgozók bérét és a 28.600 forintos szociális segélyeket sem. Ez utóbbi 107 családot, mintegy hatszáz embert érint. A pénz elmaradása következtében kenyérgondok jelentkeznek a családoknál.

A történtekről tájékoztatta az illetékes minisztériumot és a térség országgyűlési képviselőjét, de - mint mondta - eddig semmilyen segítséget nem kaptak. Ebben a helyzetben fordult támogatásért az államkincstárhoz.

Ha nem kapnak segítséget, a jövő hónapban sem tudnak fizetni, hiszen az inkasszó alatt a település eddig tartozásának csupán a felét tudta le, mondta a polgármester, és békés tiltakozásra szólította fel az embereket az egész héten folytatódó demonstráció kezdetén.

A BM közölte: szeptember 10-ig nyújthatnak be pályázatot az önkormányzatok, s Tarnabod már benyújtotta igényét. A tárca utalt arra, hogy a község korábban már kapott önhikis támogatást.