Fáj a razzia után Ozora feje

2012.08.14. 01:22
A polgármester a falu rossz hírneve, a helyiek egy része pedig a munkalehetőségek sorsa miatt aggódik, miután a rendőrség látványos akciókat hajtott végre az ozorai fesztiválon és előállított több embert. Volt, hogy meztelen emberek álltak a buszmegállóban, de soha nem volt komoly baj a vendégekkel.

Hétfő délelőtt az Ozora felé tartó úton Tolna és Fejér megye határában sorban jönnek szembe a külföldi rendszámú autók. A legtöbb ezek közül lakóautó és bőven vannak szivárványszínű furgonok is, mégsem erről lehet biztosan megismerni, hogy melyik jön a fesztiválról. Hanem onnan, melyiket borítja tetőig jellegzetes vöröses por.

Megy a buli délben

Dél körül bár a legtöbben már hazafelé indulnak, a buli még bőven tart. A távozók szerint ez már csak afterparti, a négynegyed mindenesetre elég egyértelműen döngi be a környéket.

Néhány kilométerrel arrébb, Ozora község önkormányzati hivatalában lényegesen feszültebb a hangulat. “Nézd, mi jött már megint” – mutat a jegyző egy kinyomtatott emailt Schranz Istvánné polgármesternek, ami egyszerre nevezi korcsak és Magyarország szemetének a falut. Ez csak egy levél a rengeteg közül, ami azóta érkezett a hivatalba, hogy a rendőrség csütörtökön megszállta a fesztivált.

Az első akcióban harminchat, a második, szombatiban tizenhat embert állított elő a rendőrség kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt. Négy ember előzetesbe került.

Totál zen

A drogra mentek

A csütörtöki akcióban helyszíni források szerint "kifejezetten a drogkeresésre mentek rá, elsősorban a VIP-ben található lakókocsikat, és embereket kutatták át. Többen fél órával előre leadták a drótot, hogy jönnek a rendőrök. A hatóságok arra számítottak, hogy egy központi drogelosztó helyet találnak majd a fesztiválon, de ilyet nem találtak, csak néhány dealert, jellemzően külföldieket vittek el. Füttykoncert és taps kísérte az elvonulásukat."

A fesztiválról távozók mind máshogy élték meg a rendőrségi akciót. Egy négy fős magyar társaság arról mesél, a razzia közben is táncoltak a legtöbben és röhögtek a rendőrökön. Egy francia lány szerint viszont sokkoló volt, ahogy leteperték a dílereket, utána a fesztivál hangulata is megváltozott. “Totál zen volt az egész, nem volt semmi balhé” – érzékelteti egy másik magyar fiú, milyen volt a hangulat az akció ellenére is.

Bárhogy is élték meg az akciót, egyvalamiben minden megkérdezett egyetértett. Az akciók után is lehetett kábítószert vásárolni a fesztivál területén, voltak olyan dílerek, akik körbejártak, és megkérdezték a szembejövőktől, mi kell. Az viszont igaz, hogy ez kevésbé volt látványos – a rendőri akció után nem voltak olyan pultok, mint amit a Hír tévé bemutatott, ahol táblák hirdették, milyen kábítószert lehet kapni. Ahogy pedig a Velvet hétvégén a helyszínen járt tudósítója írta,  “távolról sem csak a tudatmódosító szereket használók járnak a goafesztiválra, a rengeteg kisgyerekes szülőn kívül például olyannal is találkoztunk a reggel 9-es közös jógaórán, aki alkoholt sem fogyaszt, nemhogy kábítószert”.

A kórházakból jött a hír

A fesztivál területe több kilométerre fekszik Ozorától, a polgármester mégis azért aggódik, a név miatt most a településnek lesz rossz híre. Schranz Istvánné elmondása szerint amikor a szervezők 1999-ben megkeresték, a település területén lett volna a fesztivál. Ez a helyszín aztán mégsem jött össze, mert a szervezők nem tudtak megegyezni a felajnálott terület tulajdonosával, a név viszont maradt.

A polgármester eleinte nem bánta, elmondása szerint később viszont, amikor “egyre több történetet hallott” arról, mennyi kábítószer fogy, igyekezett elérni, hogy ne a település nevét használják. A szervezők ekkor már nem tárgyaltak az önkormányzattal a polgármester szerint, csak átnevezték a fesztivált O.Z.O.R.Á-ra.

Schranzné elmondása szerint akkor tudatosult benne, hogy a rendezvényen elterjedtek a drogok, amikor a megyei közgyűlésben egy kórházi vezető beszélt neki arról, a fesztivál idején rendszeresen el kell látniuk kábítószeres eseteket. Azt mondja, nem érti, a hatóságoknak hogyan nem tűnt ez fel eddig.

Vidám, békés, bárgyú

Sokan voltak viszont a faluban, akik örültek a fesztiválnak – az idei évig a polgármester szerint több százan dolgoztak ott büfésként vagy más munkában. Idén aztán a fesztivál szervezőgárdájának változásai miatt már jóval kevesebb ozorai dolgozott ott.

A hivatallal szemben lévő közért eladója szerint például semmi baj nem volt a fesztiválozókkal, mindig illedelmesek és vidámak voltak, amikor vásárolni jöttek. Schranzné is elismeri, hogy soha nem balhéztak és nem is szemeteltek, de mindenképpen furcsa jelenségnek számítottak a tolnai zsákfaluban. “Idén volt két ember, akik anyaszült meztelenül álltak a buszmegállóban. Olyanok is voltak, akik a sportpályán aludtak és sokszor láttuk, hogy az árokparton gyűjtötték a vadkendert”  – meséli. Szerinte a helyiek bár furcsállták, összességében arra jöttek rá, a látogatók jellemzően “elég bárgyú emberek, de nem csinálnak bajt”.

Ugyanarról beszéltünk?

A polgármester csütörtökön mégis felhívta a sárbogárdi rendőrkapitányt, mert sokan arra panaszkodtak, túl hangos a zene. “Megnyugtatott, hogy minden rendben van a fesztiválon. Aztán hazamentek, és azt láttam, mindenhol Ozoráról van szó a hírekben. Arra gondoltam, vajon ugyanarról a fesztiválról beszéltünk?” A rendőrkapitányt azóta felfüggesztették.

A polgármestert láthatóan megviselték az utóbbi napok, és nem csak a gyűlölködő levelek miatt. 22 éve vezeti a falut, azt tervezi, ez az utolsó ciklusa. Az ozorai várnak éppen most ítéltek meg másfél milliárd forint fejlesztési forrást, és attól tart, a fesztiválon történtek nem tesznek jót a hely megítélésének. Igaz, eddig egyetlen politikus sem mondott neki olyan, ami erre utalna.

A polgármester nem tudja, mi lesz a fesztivál sorsa. “Miért jönnek majd ide például Új-Zélandról? A táj miatt? Az nagyon szép, de nekik a teljes szabadság volt a legvonzóbb” – mondja, bár érezhetően nem bánja, hogy ez a teljes szabadság, vagy ahogy ő mondja, “bűnbarlang” nem működhet így.

A legjobb üzlet

A fesztiválról távozók közül senki sem volt, aki azt mondta volna, a rendőrségi fellépés miatt ne akarnának visszajönni. Minden megkérdezett azt mondta, ha belefér a programjába, szívesen jönne megint.

Amíg pedig még lehet, a helyiek igyekeznek minden lehetőséget megfogni. A szomszédos Igar-Vámszőlőhegy határában egy udvar harsány felirat hirdeti, hogy autót lehet mosatni. A tetejükig poros kocsik karavánját látva üzlet ennél aligha mehetett volna jobban.