no

Volt rendőrök a Damaszkuszban elrabolt magyarok

2012.08.14. 16:24

Két volt rendőrt és egy egyelőre azonosítatlan civilt raboltak el hétfőn éjfél körül Damaszkusz egyik külvárosában, derült ki Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ vezetőjének keddi sajtótájékoztatóján.

Az emberrablásról a TEK külügyi forrásokból értesült, de a hírt más források is megerősítették. Egyelőre annyit tudni, hogy ismeretlen fegyveresek tartoztattak fel egy hatfős csoportot Damaszkusz egyik külvárosában. A hatfős csoportban három helyi mellett három magyar volt.

A három magyar közül ketten korábban rendőrök voltak, két, illetve tizenkét éve vonultak nyugállományba. Magyarországon kutyakiképzéssel foglalkoztak, azt nem tudni, hogy Szíriában mi célból tartózkodtak. A harmadik magyarról Hajdú csak annyit mondott, hogy civil.

Az emberrablók egyelőre senkivel sem vették fel a kapcsolatot, így követelésről sem tudni. A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot a szíriai társszervekkel, illetve a korábban elrabolt magyarok ügyében a helyszínen nyomozó TEK-esek is munkához láttak.

Hajdú a korábbi emberrablásról semmilyen új információval nem tudott szolgálni.

A mostani emberrablás ügyében már összeült a válságstáb. További érdemi cselekményekről Hajdú nem számolt be.

2012. április 28-án két magyart raboltak el Szíriában, akkor a TEK hosszas diplomáciai huzavona után tudott kommandósokat küldeni a helyszínre. Ennek azonban egyelőre semmilyen látható eredménye nincsen, még csak új információ sem érkezett sorsukról. A hétfői áldozatokkal együtt már öt magyar van szíriai emberrablók fogságában.