Már postázzák Orbán levelét

2012.08.15. 19:54

Megkezdődött a miniszterelnök munkahelyvédelmi akcióról szóló tájékoztató levelének kiküldése. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábját vezető helyettes államtitkár közölte: a most zajló nemzeti konzultáció előzetes eredményei arra utalnak, hogy az embereket elsősorban a munkahelyük biztonsága foglalkoztatja. „Ezért kiemelkedően fontos feladata a kormánynak a miniszterelnök által meghirdetett munkahelyvédelmi akció végrehajtása, és az ennek keretében megnyíló lehetőségekről mielőbb tájékoztatni kell a polgárokat” – olvasható a közleményben.

A miniszterelnöki levél kiküldése a kormányhatározat megjelenése után – e hét elején – azonnal megkezdődött, szeptember elejéig valamennyi nagykorú magyar állampolgár megkapja Orbán Viktor levelét és a munkahelyvédelmi akcióról szóló tájékoztató mellékletet. A miniszterelnök július elején jelentette be, hogy a kormány tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdet.

A kiküldendő levélben az olvasható: „az elmúlt két évben mi magyarok sikeresen szálltunk szembe az európai válsággal. Európában egyedülálló módon kimentettük a devizahiteleseket, befagyasztottuk a rezsiköltségeket, megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, jelentősen emeltük a minimálbért és eközben csökkentettük az államadósságot. Ma már Európa is elismeri, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a legtöbb európai állam”.

Orbán Viktor a levél mellékletében pontokba foglalva mutatja be, milyen intézkedéseket tervez a kormány a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a munkanélküliek, a kisgyermekes anyák, a képzettséget nem igénylő munkát végzők, a mikrovállalkozások, a 25 fő alatti kisvállalkozások, valamint az évi 500 ezer euró bevétel alatti vállalkozások segítésére.



  • Hírek
  • Bankszámla