Lukács
1 °C
14 °C

Előzetesben a kínai nő gyilkosai

2012.08.21. 15:22
A rendőrség elfogott, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, akit egy kínai nő meggyilkolásával gyanúsítanak. A másik feltételezett elkövető egy korábbi bűncselekmény miatt már szintén előzetes letartóztatásban van – jelentette be Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetője.

A rendőrség tájékoztatása szerint 2011 áprilisában a budapesti Damjanich utcában megfojtottak egy 52 éves kínai nőt abban a ruházati boltban, amelynek a bérlője volt.

A nyomozók a múlt héten jutottak el egy tanúhoz, akinek az egyik férfi korábban bevallotta a gyilkosságot. A 29 éves, büntetett előéletű férfi, aki jelenleg személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban van, részletes beismerő vallomást tett, és megnevezte bűntársát, egy 22 éves, ugyancsak büntetett előéletű budapesti férfit.

A rendőrség információi szerint az utóbbi férfinak éles lőfegyvere van, emiatt tájékoztatták a Terrorelhárítási Központ (TEK) ügyeletét, és kérték a férfi elfogását. A TEK munkatársai múlt péntek délután Budapesten, a Dózsa György úton fogták el a férfit, és a hétvégén a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A pénteken elfogott férfi korábban vagyon elleni bűncselekmény miatt volt büntetve, a férfinál az elfogásakor nem találtak fegyvert. A BRFK főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a gyanúsítottak mindössze néhány ezer forintot tudtak elvinni a boltból. A kirabolt üzlet az egyik gyanúsított lakhelyének a közelében volt, de a meggyilkolt bérlővel valószínűleg nem volt személyes kapcsolatuk. Az indíték anyagi haszonszerzés volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport