Magdolna, Léna
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Feljelentés gyanúsan gyors közbeszerzés miatt

2012.08.21. 15:25 Módosítva: 2018.11.09. 09:39
Mindössze a négynapos hétvége telt egy közbeszerzés megjelenése és a megadott határidő között. Hétszázmillió forintot költ az állam hulladékgazdálkodási kommunikációra.

Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az LMP a BRFK-nál az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) pályázata miatt. A hétszázmillió forint értékű pályázat pénteken jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, a határidő pedig augusztus 21., kedd volt, tehát mindössze egy hosszú hétvége telt el a kettő között. A pályázat témája kreatív stratégiaalkotás, kreatív tervezés, médiastratégia-tervezés és különféle PR-feladatok elvégzése.

Gondatlan vagy szándékos

Schiffer András, a párt képviselője szerint az ilyen rövid határidők brutálisan csökkentik a lehetséges pályázók körét, ezzel jelentősen felverik az árat. A rendőrségnek a büntetőeljárás során szerinte azt kell kiderítenie, szándékosan vagy gondatlanságból írták-e ki így a pályázatot, illetve, hogy mekkora kár éri ezzel az államot.

Az LMP ezzel együtt egy törvényjavaslatot is benyújt a parlamentnek, mely korlátozná azoknak a pályázatoknak a körét, ahol egyáltalán lehetséges a gyorsított eljárás. A javaslat szerint olyan pályázatok esetében, melyek előre kalkulálható költségek elköltéséről szólnak, nem lehetne gyorsított eljárást kiírni.

Törvény mondja ki

Szilágyi László LMP-s képviselő szerint a mostani pályázat is ilyen. Az OHÜ működését szabályozó törvény szerint az éves költségvetés 7 százalékát kommunikációs célokra kell költeni, vagyis az év eleje óta adott volt, hogy ezt a pályázatot ki kell írni, semmi sem indokolja a gyorsított eljárást.

Nem ez az első büntetőfeljelentés, melyet az LMP tesz hűtlen kezelés ügyében. 2009-ben Schiffer András feljelentése után kezdett nyomozni a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói beruházás ügyében, mely Gyurcsány Ferenc meggyanúsításához is vezetett. Gyurcsány végül nem lett vádlott, öt embert, köztük Tátrai Miklós volt MNV-vezért azonban megvádoltak az ügyben.