Sorozatbetörőket fogtak a szegedi rendőrök

2012.08.22. 10:40

Közel ötven Szegeden és a környező településeken elkövetett betörést derített fel a Szegedi Rendőrkapitányság a múlt héten, közölte honlapján a rendőrség. A bűncselekménysorozat összesen mintegy 20 millió forintos kárt okozott.

A rendőrök a múlt hét héten két fiatal férfit fogtak el, ők a gyanú szerint egymástól függetlenül követtek el betöréseket Szegeden, Algyőn és Hódmezővásárhely-Kishomokon. A közlemény szerint valamennyi ismert módszert alkalmazták a betörések során: a tetőbontástól kezdve a szúnyogháló kivágáson át a zártörésig. A Szegedi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Zélity László szegedi rendőrkapitány szerdán elmondta: miután a második negyedévben rendkívüli módon megnőtt a betöréses lopások száma Szeged egyes városrészeiben, a kapitányság komplex akciótervet dolgozott ki az esetek felderítése érdekében.

Az egyik gyanúsítottat hasonló bűncselekmények miatt már elítélték korábban, két országos elfogatóparancs is érvényben volt ellene. A jelenlegi adatok szerint 28 eset írható a rovásárára, főként bölcsődékbe, lakatlan ingatlanokba, zártkertekbe, hétvégi házakba tört be, onnan jelentéktelen tárgyakat, vezetékeket, csaptelepeket vitt el, összesen 2,8 millió forint értékben.

A rendőrkapitány elmondta: a másik férfi is négyszer volt már büntetve korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt. A 33 éves férfi a rendőrség szerint elsősorban lakásokba, családi házakba és boltokba tört be, 17 millió forint értékben zsákmányolt ékszereket, műszaki cikkeket, készpénzt, de magával vitt jégkrémet, tisztítószereket, mosóport és csaknem két tucat sorsjegyet is. Az eltulajdonított értékeknek csak a töredéke került elő.