Heten keresnek 900 ezer felett Orbánnál

2012.08.24. 13:13

Közzétették csütörtökön a kormány oldalán a Miniszterelnökség vezetőinek fizetését. A táblázat januártól és júniusig terjedő időszakban tartalmazza a vezetők illetményét. A listán 53 név található, közülük azonban már nem mindenki dolgozik a kormányfő hivatalában. Ilyen például Varga Mihály, aki május végéig vezette a Miniszterelnökséget. Szijjártó Péter pedig kétszer is szerepel a listán: májusig a kormányfő szóvivőjeként, ezt követően pedig a nemzetközi ügyekért felelős államtitkárként.

Az adatok szerint Orbán Viktor kormányfő illetménye havi bruttó 1 millió 507 ezer 400 forint. A kormányfő után a legtöbbet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes keresi, 1 millió 101 ezer 900 forintot. A Miniszterelnökséget vezető államtitkárként havi bruttó 997 ezer 200 forintot kapott Varga Mihály, majd pedig Lázár János is. Ugyanennyit keresett mindkét posztján Szijjártó Péter, valamint Győri Tibor, a jogi ügyekért felelős államtitkár, Giró-Szász András kormányszóvivő, Nyitrai Zsolt, a kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztos, Halasi Tibor, a kormányzati döntések végrehajtásának ellenőrzéséért felelős miniszterelnöki biztos.

Havi bruttó 800 ezer forint felett keres még Kumin Ferenc, a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Fericsán Anita, a szervezési és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár, Mikecz Péter, az igazgatásért felelős helyettes államtitkár, Rahói Zsuzsanna főosztályvezető és Benkő Szilárd stábvezető. A lista szerint a legkevesebbet, havi bruttó 417 ezer 400 forintot Szilas Renáta Rita főosztályvezető-helyettes keresi.

Orbán Viktor miniszterelnök május közepén jelentette be, hogy Vargát Lázár János váltja a Miniszterelnökség élén. A kormányfő a Fidesz frakció előtt Lázár kinevezést azzal indokolta, hogy a kormányzás következő szakaszában a politikai kérdések jobban előtérbe kerülnek, Lázár pedig ismeri a frakciót, így jobban tud közvetíteni a kormány és a frakció között. A vezetőcsere mellett bővültek a Miniszterelnökség feladatkörei is, a kormányfő hivatalához került többek között a kormányzati kommunikáció koordinációja is. A feladatbővítéssel magyarázták, hogy júniusban több mint száz dolgozóval 275 főre duzzadt a hivatal dolgozóinak a létszáma.

Júliusban több kormánybiztost is felmentettek a hivatalából, távozott posztjáról például Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, Gál András Levente, a jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, valamint Nyitrai Zsolt, a nemzeti konzultáció levezényléséért felelős miniszterelnöki biztos is. A menesztett biztosok közül csak Nyitrai szerepel a csütörtökön nyilvánosságra hozott fizetési listán.