Gyurcsány éhségsztrájkol a regisztráció ellen?

2012.08.31. 06:42

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke éhségsztrájkba kíván kezdeni a Kossuth téren, így tiltakozva a kormánypártok előzetes választói feliratkozásra vonatkozó elképzelése ellen – értesült a Magyar Nemzet szocialista körökből. A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint Varju László, a DK pártigazgatója az éhségsztrájkkal kapcsolatban azt mondta, hogy nem hallott ilyen tervről, de a demokratikus ellenzék támogatóinak és politikusainak minden erővel ellen kell állniuk.

Varju László elmondta: az előzetes feliratkozásra vonatkozó kormányzati elképzelések ellen nagyon határozottan fel kell lépni, a DK elnöksége a napokban dönt majd az őszi munkarendről. A regisztráció ellen tiltakozni kell, mert az alkotmányellenes, az állampolgárok jogait sérti – közölte Varju László, aki elmondta azt is, a konkrét lépéseiket akkor határozzák meg, ha ismerik a vonatkozó törvényjavaslatokat.

A választás esetleges bojkottjával kapcsolatban ugyanakkor Varju azt közölte, hogy arról a DK-n belül több elképzelés is van. Személyes véleménye szerint az ellenzéki választók elvárják a részvételt, a választást akkor lehet bojkottálni, ha az egész elenzék távol marad.