Már elsőtől kötelező lesz az erkölcstan

2012.09.01. 14:45

Elkészült a kerettantervi ajánlásokkal az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, eszerint a szakiskolásoknak kilenc közismereti tárgyuk lesz 2013-tól, a gimnazistáknak tizenöt, írja a Magyar Nemzet. A tervek szerint az általános iskoláknak már elsőtől kötelező lesz az erkölcstan, nyelvet negyediktől kell tanulniuk.

A lap azt írja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma még szeptemberben rendeletként kiadja a kerettantervi ajánlásokat, amely a Nemzeti alaptanterv alapján meghatározza, mit tanítsanak a tanárok az iskolában. A tervek szerint a felső tagozatosoknak 16 féle tantárgyuk lesz, magyar nyelv és irodalomból két különböző tanmenetet is kínálnak a tantervek kidolgozói. Ötödik és nyolcadik évfolyam között az ének-zene mellett már a matematikát, az idegen nyelvet és a természettudományt is tanulhatják emelt szinten a gyerekek.

A minimális óraszámokat tartalmazó táblázat szerint ebben az időszakban a diákoknak heti három idegennyelv- és matematikaórával kell számolniuk, történelemből viszont csak kettő lesz. Osztályfőnöki órát ötödiktől kell tartani, a kémia, fizika, biológia és földrajz pedig a hetedik évfolyamon lép be. A négyosztályos gimnáziumokban egyszerre két nyelvet kell tanítani, amelyekre a kerettantervi ajánlás alapján heti 3-3 óra lenne.