Fogházra ítélték a társát lelövő vadászt

2012.09.03. 18:09

Egy év négy hónap letöltendő fogházbüntetéssel sújtotta a Szigetvári Városi Bíróság hétfőn nem jogerősen azt a vadászt, aki tavaly májusban Teklafalunál halálosan megsebesítette társát egy vadászaton.

A bíróság Nagy Árpádot halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben és magánokirat-hamisításban találta bűnösnek. Utóbbit azzal követte el, hogy a társas vadászatot egyéni vadászatként tüntette fel a vadásznaplóban.

A nyugdíjas férfi a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadlábra bocsátható, de öt évig nem vadászhat, nem szervezhet vadászatot, és ki kell fizetnie az ellene indított büntetőeljárás mintegy félmillió forintos költségét.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Törvényszéken folytatódik.

Az eset 2011. május 8-án történt. Nagy Árpádot azzal bízta meg a baranyai Teklafaluhoz közeli terület gazdája, hogy szervezzen vadászatot, megelőzve a nagyobb vadkárt a vaddisznók által gyakran látogatott közeli kukoricaültetvényben.

A férfi a hajtás során véletlenül lelőtte a későbbi sértett vizsláját, de a vadászatot ennek ellenére folytatták. A baleset akkor következett be, amikor Nagy Árpád és a sértett is elhagyta azt a helyet, amelyet előzetesen megbeszéltek, s ezt nem tudatták egymással. A szervező vaddisznót vélt felfedezni egy tőle huszonkét méterre lévő bokorban, és célzott lövést adott le rá, de társát találta el. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, életét orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

Nagy Árpád az eljárás során azzal védekezett, hogy a lövedékét valami eltéríthette, így következhetett be a tragédia.

A bíróság rámutatott, hogy Nagy Árpád többszörösen megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat. Nem volt képesítése társas vadászat szervezésére, és az időpontot előre nem jelentette be. Egy kivétellel a résztvevők nem viseltek láthatósági mellényt, nem részesültek balesetvédelmi oktatásban a vadászat előtt.

A férfi nem készített hajtástérképet számukra, és nem történt meg a lőirányok, tilos lőállások kijelölése sem. A vadászat olyan bokros területen történt, ahol célzott lövést nem lehetett biztonságosan leadni, a foglalkozásra vonatkozó szabályok pedig egyértelműen rögzítik, hogy lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismeri.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport