Kétezer iskola kerülhet állami fenntartásba

2012.09.03. 23:59

Hoffmann Rózsa arra számít, hogy legalább kétezer iskola kerül majd át állami fenntartásba januártól. Erről az oktatási államtitkár az M1 Este című műsorában beszélt hétfőn. Az önkormányzatoknak szeptember végéig kell szándéknyilatkozatot tenniük arról, hogy tudják-e a jövőben vállalni az intézmények fenntartását. Ezután, a költségvetési számok pontosabb ismeretében október végéig kell a 3000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a képviselőtestületeknek egyértelműen nyilatkozniuk. Hoffmann szerint pontosan szabályozták, milyen körülmények hiánya esetén mondhatnak le az önkormányzatok a működtetésről. Az államtitkár elmondta: úgy véli, az intézmények jóval több mint felét, legalább kétezer intézményt kell majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak koordinálnia.

Hoffmann azt is megerősítette, hogy nem kerül sor szándékolt elbocsátásokra és összevonásokra. Az államtitkár elmagyarázta, hogy azoknak a paramétereknek, amelyeket a törvény egyértelműen lefektet, minden iskolának meg kell felelnie. Ha ebből az következik, hogy a szomszédos iskolákban csak 10-12 gyerek van, akkor ott nyilvánvalóan összevonásra lesz szükség, amiből viszont az következik, hogy a feladatot kevesebb pedagógus is el tudja látni.

Hoffmann az iskolaköpeny használatáról is beszélt; szerinte a ruhadarab bevezetése nagyon sok előnnyel jár. Azt az óriási különbséget, ami a gyerekek között van öltözködésben, a köpeny „áldásos módon eltakarja”. Emellett magyar munkavállalók kapcsolódhatnának be közbeszerzés útján a köpenyek, egyenruhák megvarrásába.