Transparency: A magyar hatóságok miatt nem indul eljárás külföldi vesztegetéseknél

2012.09.06. 10:00
A Transparency International szerint míg nemzetközi szinten növekszik a külföldön vesztegetéssel üzletet szerző vagy a helyi szabályokat kijátszó cégek elleni büntetőeljárások száma, addig Magyarországon „a hatóságok tétlensége miatt” ennek nem látszanak nyomai.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését a Transparency International, amiben 37 országban vizsgálta az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének végrehajtását, és megállapításai szerint Magyarország „továbbra is az igen gyengén teljesítők között van”.

A most nyilvánosságra hozott jelentés szerint addig, amíg nemzetközi szinten több mint 250 személyt és 100 céget vontak felelősségre tavaly nemzetközi vesztegetések miatt a 37 országban, addig Magyarországon a múlt évben csak 11 ilyen nyomozás indult, és ezek részleteiről semmit sem lehet tudni. Egyetlen ítélet sem született ilyen jellegű bűncselekmények miatt, és egyetlen nagyobb ügy sem került nyilvánosságra.

Már lefizetni sem kell

Jó hír: van egy terület Magyarországon, ami egyértelműen hatékonyabbá vált és jobban működik, mint korábban. Rossz hír: ez a terület éppen a korrupció. Alexa Noémi, a Transparency International magyarországi vezetője arról beszélt, hogy most már nem megszegni, hanem a helyzethez igazítani szokás a szabályokat, és nem tűnik úgy, hogy az embereket ez kifejezetten zavarná. Az Index interjúja>>>

A jelentést összegző közleményükben a szervezet azt írta, hogy a Magyar Olaj és Gázipari Nyrt.-t (Mol) érintő horvát büntetőeljárás kapcsán a magyar hatóságok tavaly nyáron nemzetbiztonsági okokból utasították vissza a nemzetközi jogsegélykérelmet, más korrupciós ügyekben pedig, noha külföldi hatóságok magyar szálakat is találnak, azokon a magyar hatóságok nem indulnak el.

„Érthetetlen, hogy történhet meg az, hogy egy nemzetközi vesztegetési ügyben a külföldi vesztegető ellen büntetőeljárások folynak, mint például a Gripen-ügyben Csehországban, Ausztriában és Svédországban, de a Magyarországon megvesztegetett személyeket még csak nem is keresik a magyar hatóságok, és külföldi kollégáik segítségét sem kérik” – állapította meg Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

A korrupcióellenes szervezet ajánlásaiban arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen ügyekben nyomozó egyes rendőröknek és eljáró ügyészeknek „nagyobb szakmai autonómiát kellene biztosítani”, a nyomozás lezárására vagy indítására, illetve a vádemelésre vonatkozóan. A szervezet szerint több olyan szakemberre lenne szüksége a hatóságoknak, akik a nemzetközi együttműködésekben részt tudnak venni, és az összetett, határokon átnyúló ügyeket ki tudják nyomozni.

A Transparency International szerint a magyar kormánynak és az igazságszolgáltatás szerveinek egyértelművé kellene tennie, hogy magyar cégek külföldi vesztegetéseit nem lehet elnézni és a válság sem indokolja, hogy teret engedjenek akár csak az országhatárokon túl is a korrupciónak.