A KDNP önállóan indul Esztergomban

2012.09.07. 11:12 Módosítva: 2012.09.07. 14:53

Esztergomban a KDNP megkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra, és mind a tíz körzetben önálló jelölteket indít – közölte Révfalvi Gergely, a párt márciusban megválasztott városi elnöke.

Esztergomban nincs Fidesz–KDNP-szövetség és a képviselő-testület fideszes csoportja sem használhatja a Fidesz–KDNP-frakció megnevezést, mivel a képviselők között nincs kereszténydemokrata politikus, a jelenlegi fideszes képviselőket pedig a KDNP nem jelölte.

Az elnöke hozzátette, hogy kereszténydemokraták esztergomi szervezete morálisan elítéli, és egyben elhatárolódik a független Tétényi Éva polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület által együttesen végzett „közösségromboló politikától”, és azt mindkét fél részéről a közhatalommal való visszaélésnek minősíti.

„A helyi KDNP nem vallási csoportosulás, hanem a helyi politikai akaratképzés része, amely közéleti tevékenységét nem a problémák mélyítésére, hanem azok megoldására összpontosítja, a keresztény értékek figyelembe vételével, javító szándékkal” – mondta Révfalvi Gergely.

Gaál Gergely, a párt országos szervezője erre úgy reagált, hogy bár a KDNP helyzete Esztergomban valóban bonyolult, „de az önkormányzati és az országgyűlési választásokon történő indulás kérdésében a KDNP országos elnöksége dönt”. Mivel a következő választások csak 2014-ben lesznek, ezért ez a kérdés jelenleg nem aktuális, tette hozzá.