Az autósok többsége nem segít a baleseteknél

2012.09.08. 13:45 Módosítva: 2012.09.08. 13:45

Az autósok több mint 90 százaléka nem áll meg, ha balesetet lát. A mentő kiérkezéséig a balesetek mindössze két és fél százalékánál történik elsősegélynyújtás, derül ki a Semmelweis Egyetem adjunktusának kutatásából. Az augusztus vége óta a KRESZ már előírja, hogy a nem érintett járművek vezetőinek is segítséget kell nyújtania egy balesetnél.

A kutatás szerint csak közlekedési balesetben 15 ezren sérülnek meg és több ezren halnak meg évente, pedig sokak élete azokon a perceken múlik, amíg kiér a mentő. Például a hirtelen szívmegállás miatt meghaltak 60 százaléka megmenthető lenne, ha azonnal újraélesztenék őket. A legtöbben az alapszintű újraélesztést sem tudnák alkalmazni a gyakorlatban, nem tudnák mit kell tenni, ha elájult vagy erősen vérző embert találnak egy baleset helyszínén, olvasható az egyetem közleményében.

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegély tanfolyamot többségében nem veszik komolyan, sőt évekig nem volt kötelező tanfolyamra járni, csak vizsgázni. A kutatás szerint felszínes az oktatás, az elsősegélytudás esetleges és gyenge, ezért rendkívül alacsony a segélynyújtási szándék.

Abban az esetben, ha meg is tanulta valaki az alapokat, idővel elfelejti, és ismétlő tanulásra nincs lehetőség, valamint az eleve bizonytalan tudásával fél bármit is tenni, nehogy bajt okozzon. A felmérése szerint a megkérdezettek mindössze 38 százaléka hívna mentőt és mindösszesen 10 százalék próbálna meg segíteni a sérülten. A többség nem tudja mit tennem, annak ellenére, hogy a válaszadók felének volt jogosítványa.

Magyarországon az európai átlagnál is jóval kevesebb laikus (vagyis nem egészségügyi dolgozó/tanuló) rendelkezik használható elsősegélynyújtási ismerettel. Norvégiában például a lakosság 95 százaléka, Ausztriában és Németországban 80 százaléka, míg Magyarországon alig több mint a fele részesült valamilyen oktatásban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport