Szabadlábon a Roma Gárda vezetője

2012.09.08. 19:59

A magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferencet csütörtökön kapták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai a saját lakása előtt. Közbiztonság és közrend megzavarására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének gyanúja miatt őrizetbe is vették. Büntetett előáletűként nem is alapíthatott volna szervezetet.

A rendőrség kezdeményezte az ügyészségen, hogy a férfit helyezzék előzetes letartóztatásba, ám az ügyészség nem indítványozta ezt a Pécsi Városi Bíróságon. Ez utóbbi értesülést Hajdu István bírósági szóvivő is megerősítette. Bagó Ferenc tehát szabadon távozhatott a rendőrségről, az eljárás azonban nem szűnt meg, csupán szabadlábon védekezhet.

Mint arról szerdán beszámoltunk, Roma Gárda néven önvédelmi egyesület alakult Pécsett. A szervezet a cigányok, zsidók és minden más, fenyegettségben élő kisebbség érdekében kíván fellépni.

Daflics ezredes korábban elmondta, hogy szeretné megvédeni népét a támadásokról, és bár igaz, hogy büntetett előéletű, szerinte ez a Magyar Gárda több tagjáról is elmondható. Hozzátette, mióta megjelent a nyilvánosság előtt, horogkeresztet festettek a házára, a Facebook-profilját pedig feltörték, így oda már be sem tud lépni.