Már nem okozna tragédiát Gyurcsány zokogása

2012.09.12. 00:17

Mi történne, ha elerednének az éhező exminiszterelnök könnyei, és a Könnyező Gyurcsány óránként tízezer köbméter sós vízzel árasztaná el a főváros túlterhelt csatornahálózatát?
Nyugodjanak meg: most már semmi!

És ez nem Budai Gyulának, hanem az Élő Duna projektnek köszönhető.

Azok a régi jó szennyek

Állok hat méterrel a föld, konkrétan az Üllői út szintje alatt, egy rendkívül nagy átmérőjű csőben és azon gondolkodom, hogy régen a környezetszennyezés is jobb volt. Ha az ember lement horgászni a pesti Dunára, és pont nem rágott se a dévér, se a paduc, se a márna, még mindig pompásan el lehetett szórakozni az áramlásban vadul védekező kotonokkal és a kiismerhetetlen irányokba menekülő intim betétekkel. Kádár, sőt Antall, Horn, az akkor még gazellatermetű Orbán, majd Medgyessy és Gyurcsány alatt is akkora ázott betétcsapatok lepték el a folyót, mintha sárló ámbrás cetek menstruációját kellett volna illedelmes keretek között tartaniuk.

A gigantikus csepeli tisztítómű megépítésével ennek sajnos vége lett, innentől a főváros szennyvízének nem 49, hanem csak 5 százaléka kerül eredeti, undorító állapotában a folyóba, a többit megtisztítják. Ehhez a projekthez kapcsolódik az a hatalmas új gyűjtőcsatorna, ami a VII. és IX. kerület alatt fog tekeregni, és aminek egy 200 méteres – még száraz – szakaszát a sajtónak is megmutatták. A 2 méter húszas átmérőjű vezeték arra való, hogy ha hirtelen rengeteg víz zúdul a városra, (akár egy érzelmes politikus, akár egy jó nagy vihar jóvoltából), villámgyorsan a csepeli tisztítóműbe vezesse a vizet.

A fejletlenebb országokban nyitott árkos technológiával építik az ilyesmit, sőt talán olyan hely is akad, ahol ásóbottal piszkálják a talajt, de nem nálunk! Budapestnek a legkorszerűbb micro tunneling technológia jutott, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy csak kis helyen bontják föl a flasztert, ott összeraknak egy fúrópajzsot, ami elkezd vízszintesen fúrni, miközben vizet fecskendeznek a kialakuló járatba, a zagyot meg kiszívják belőle. Ebbe a lukba nyomják be aztán egy marha nagy préssel a csővezeték elemeit. Ez azért is praktikus, mert nem kell felbontani és lezárni utcákat, így az autók nem az építkezés miatt állnak dugóban, hanem csak amúgy, megszokásból.

Még lehet forgatni

A Mária utca és az Üllői út sarkán mászunk le a lukba egy jó hosszú vaslétrán. Soha jobb alkalom remegő tévést látni, a hosszú létra ráadásul jól fel is erősíti a kéz- és lábrezgéseket.

A gigacső egyelőre, áramló szennyes lé és aligátorok nélkül nem túl izgalmas. De amíg el nem készül teljesen, kiváló forgatási helyszín lehetne olyan lövöldözős jelenetekhez, amikben mindenki meghal, illetve izgalmas, kéményben játszódó snitteket is le lehetne forgatni benne némi trükkel.

Az év végig összesen kilenc kilométernyi ilyen mentesítő szennycsatorna épül meg a városban, a pénz nagyobb részét az Unió adja, kisebb részét az állam illetve a főváros.

Az újságírók jellemző módon nem hitték el, hogy ez a cső tényleg szennyelvezetésre való, az általános vélemény az volt a föld alatt, hogy "ezen menekítik majd ki a pénzt", de az nem derült ki, hogy kik és hová.

Talán lesz olyan párt, amelyik a következő választás előtt meglátja a piaci rést, és keményen kiáll az EU-val, illetve ezzel a csatornamániával szemben, hogy legalább az az 5 százaléknyi, jól védekező, igazi sportélményt nyújtó hagyományos magyar betét megmaradjon nekünk a legnagyobb magyar folyóban.